2018. november 9., péntek

SEMJÉN MEGIDÉZTE A KOMMUNIZMUS SZELLEMÉT: BETILTANÁ AZ ELLENZÉKI TÜNTETÉSEKET ÁLLAMI ÜNNEPSÉGEKEN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.11.08.


Sunyi módon gáncsolná el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ellenzéki tüntetéseket állami ünnepeken. Bár feleslegesen.

Feladatot keresett magának Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes és talált: be kell tiltani az ellenzéki tüntetéseket, nehogy a főnökét kifütyüljék a nemzeti ünnepen.

Ne minősüljenek közterületnek az állami ünnepségek helyszínei - ezt javasolja a miniszterelnök-helyettes. Módosítójának célja, hogy az ellenzék ne tüntethessen állami ünnepeken, így például március 15-én vagy október 23-án nem lehet azokra a helyszínekre majd demonstrációt bejelenteni, ahol állami ünnepségeket szerveznek. Semjén – nagyon fifikásan - a településkép-védelmi törvényhez nyújtott be módosítót, amely a közterület-használatot szabályozza újra:

"A törvényjavaslat a nemzeti ünnepek, gyásznapok, emléknapok, illetve más (pl. vallási) ünnepek hagyományos állami, illetve önkormányzati helyszíneit az ünnepi esemény, valamint az arra való felkészülés időtartamára – a közterület-használat szempontjából – kiveszi a közterület fogalma alól."

Ez lényegében azt jelenti, hogy ebben az időben egyáltalán nem lehet majd tüntetni az állami ünnepségek helyszínén.

A helyszínek a törvény által lefoglaltak lesznek az ünnepségek idejére - áll az indokolásban. Az állami ünnepségek fővárosi helyszíneit a törvény sorolja fel, az önkormányzati helyszínek megállapítására pedig az önkormányzatoknak ad rendeletalkotási felhatalmazást.

Semjén javaslata – nyilván véletlenül – pont azokat a helyszíneket érintené, ahol az ellenzék szokott tüntetni. A Mérce pont pár hete szedte össze, hogy éppen ezek a helyszínek azok – főleg a Kossuth tér – ahol a legtöbb politikai rendezvény zajlott az utóbbi években. A Kossuth térre 2015 óta összesen 164 rendezvényt jelentettek be, vagyis minden hétre jutott egy tüntetés a Parlament előtt. És ha máshonnan nézzük: a Kossuth téren több tüntetés volt, mint a nyolc legpasszívabb megyében összesen – írja a lap.

A javaslat egyáltalán nem is titkolja, hogy a cél, hogy

"a törvénnyel kizárja azt a lehetőséget, hogy a nemzeti ünnepeken és hasonlóan fontos ünnepi alkalmakkor versengés alakuljon ki a közélet szereplői, pártok és civil szervezete között az érintett közterületek ’lefoglalása’ során."

Vagyis: ne lehessen Orbánt kifütyülni. (Egyébként az új gyülekezési törvény rengeteg lehetőséget ad a rendőrségnek, hogy betiltson egy-egy tüntetést, itt van például a 24.hu híre, miszerint "védett vezető érkezése" miatt távolítottak el 27 tüntetőt a Kossuth térről idén szeptemberben. Nyilván, nagyon nagy veszélyt jelentettek.) Valószínűsíthető, hogy ha egyáltalán a saját fejéből pattat ki, akkor Semjén egyszerűen túlbuzgó elvtársként szeretett volna jó pontot szerezni a főnökénél. Orbán Viktor már régóta csak fizetett tapsolók elé mer kiállni a nemzeti ünnepeken beszédet mondani és a rendőrségnek gyakorlatilag teljesen el kell szigetelnie a hívein kívül mindenki elől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.