2018. november 2., péntek

VAD ORGIA, TŰZIJÁTÉK ÉS FESZTIVÁLHANGULAT: ÍGY ÜNNEPLI A VILÁG A HALOTTAIT

ZOOM
Szerző: HORVÁTH ATTILA
2018.11.01.


A halottakra való emlékezés nem mindenhol a legszomorúbb nap az évben. Még a keresztény kultúrkörben sem tekinthető általánosnak, hogy november eleje a kegyelet ideje. Sőt, még Európán belül is akad olyan ország, ahol az élők nem szomorkodva és a gyász terhe alatt emlékeznek meg elhunyt szerettükről. Amíg a finnek egy békés szaunázássál, addig a vuduk vad orgiával fejezik ki tiszteletüket a túlvilág felé:


Finnország

A finnek november első napján, miután lement a nap, összegyűlnek a temetőkben és feldíszítik a sírokat. Gyertyákat, örökzöldeket tesznek a kövekre és együtt emlékeznek szeretteikre. Természetesen nem ujjongva ünnepelnek, de jóval kevésbé komor hangulatban, mint tesszük azt például, mi, magyarok. Ők nemcsak ekkor, hanem a Kekri nevű ünnepen is megtisztelik a halottakat. A betakarítás alkalmával nagy bulit tartanak és kizárólag erre az alkalomra tartogatott, különleges füstölőket használnak szaunázáskor.
Ilyenkor valójában a halott lelkeket hívják vissza egy utolsó, közös izzadásra.
Kína és Japán
Kínában Csingmingnek nevezik a halottak napját, de náluk ez április 4-ére esik – a Hold állásától függően -, néha 5-ére. Az elnevezést sírsöprögetésként fordíthatjuk magyarra, ami annyit jelent a gyakorlatban, hogy rendbe teszik a nyughelyeket, finom ételeket, italokat helyeznek rájuk, gyakran pénzt égetnek. Ma már sokan inkább a játékpénzt választják, de szerintük így is elérik céljukat, azaz, hogy a szeretteik a túlvilágon is gazdagok maradjanak.
Japánban nagyon hasonlóan ünnepelnek, de ott egy augusztusi napot jelölnek ki erre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.