2018. december 4., kedd

A KEZDETEKTŐL A CEU ELZAVARÁSA VOLT A CÉL

INDEX
Szerző: NYG
2018.12.03.


"A Soros-egyetem ügye régi ügye a magyar politikának. Mióta itt vannak, állandó hisztériakeltés van körülöttük" – mondta még novemberben Orbán Viktor a szokásos pénteki kérdezés-felelet formában előadott nyilatkozatában a Kossuth Rádión. Akkor még mindig úgy tett, mintha a Central Uropean University (CEU) ügye egy jogi úton rendezhető vita volna.

A kormányfőnek részben igaza volt a hisztériával: 1990 után hamar megjelentek vádló nyilatkozatok a CEU-ról – bár nem biztos, hogy az egyetem körüli hisztériakeltés kapcsán Orbán erre gondolt –, például az akkor még MDF-es Csurka Istvántól, aki szerint a CEU a Fidesszel és az SZDSZ-szel összeborulva meg akarja dönteni az MDF-kormányt. Aztán – ahogyan az Átlátszó kronológiájából kitűnik – Antall József már lényegében a Soros-egyetem kifejezést is elővette, mondván, az nem is egyetem, csak egy alapítvány. (Hasonló nyilatkozatokat lehetett hallani az orosz, a belarusz, a horvát, a román, a szlovák politikusok részéről is, amelyek lényege, hogy az ellenzéket felhasználva akarja a fennálló kormányt megdönteni a Soros-hálózat.)

Az állandó hisztériának azonban ellentmond, hogy a fenti idézetek után, pár morcos megnyilatkozáson kívül Magyarországon nem vették elő a politikusok olyan sokszor Sorost.

1994 után jó tíz évig nem volt Magyarországon észrevehető politikustól nyilatkozat a CEU-ról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése