2018. december 10., hétfő

ÉBREDŐ MAGYAROK?

HÍRKLIKK
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.12.10.


Azt hittem, az Ébredő Magyarok rossz emlékű egyesületét és lapjukat: az Ébredő Magyarországot végképp elhelyeztük a történelem lomtárában. De a magyarokat sajátos céllal „ébreszteni” akaró rozsdás vekker újra megszólalt. Magas méltóság riasztott fel vele pár napja. A volt miniszterelnök: Boross Péter adott interjút az egyik kormányközeli lapnak. Őt is behívták katonának a kultúrharcba. Sajnálattal állapítja meg, hogy a békés rendszerváltás „nem tette lehetővé a szellemi szféra tisztulását”, így azt most kell megtisztítani. „Kell egy olyan, a kulturális életet meghatározó és erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják.”

Sok baja volt már az országnak „a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálókkal”. Ez a terminus t.i. foglalt. Az Ébredő Magyarok Egyesülete nyíltan fajvédő, szélsőjobboldali szervezetként 1918 november végén alakult – lehet, hogy jövőre már ünnepelnünk is kell az évfordulót? Céljuk az alapszabályuk szerint „ a keresztény nemzeti szellem felébresztése, a társadalomnak e szellemben való tömörítése.” A megfogalmazás nem sokban tér el a Boross-interjú szavaitól, bár az ébresztést kétségtelenül radikálisabb módszerekkel képzelték el. Európa legantiszemitább szervezeteként „a zsidókérdés kontinentális megoldását, valamennyi zsidó Európából való kitelepítését” követelik. Hát persze, hogy nekik kevés a numerus clausus, helyette „numerus nullus”-t akarnak. Vezetőik között ott van a hírhedett Prónay Pál és Héjjas Iván, Gömbös Gyula, Eckhardt Tibor, Endre László, utóbbi később a vidéki zsidók deportálásának hazai irányítója.

Az Ébredő Magyarok csoportjai gyakorlatilag felfegyverzett terrorszervezetként működtek, kiverték az egyetemi előadásokról a zsidónak vélt hallgatókat, megtámadták a szerintük „zsidó” kávéházakat és vendégeiket, a „zsidóbérenc” lapok szerkesztőségeit, liberálisnak tartott politikusok ellen szerveztek merényleteket. Természetesen kizárólag hazafias célból: csak ébreszteni akarják a nemzetet. Röplapjukon az áll: „Testvér! Az Ébredő Magyarok Egyesülete hadat üzent a zsidó fajnak.” Ez már a nagyhatalmak kölcsönét és jóindulatát elnyerni akaró kurzusnak is sok egy kicsit, a Teleki-kormány egy időre fel is függeszti a működésüket, de ez nem sokat zavarja őket, hiszen a politikai elit és a kormányerők számos tagjával fonódtak össze. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy különösen nagy befolyásuk lesz a Gömbös-kormány idején, de közülük néhányan –így Endre László- Szálasi szolgálatában is tovább „ébresztget”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.