2018. december 22., szombat

EGYETLEN ÉJSZAKA ALATT ÖSSZEOMOLHAT A RENDSZER

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2018.12.22.


„A rabszolgatörvénnyel például a brutalitásnak és az erkölcstelenségnek olyan szintjére érkeztünk, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat az egész Fidesz-féle építmény. Én magam pedig azt gondolom, hogy a szabadság és az igazság olyan hihetetlenül isteni, csodálatos dolgok, hogy egyetlen egy órára is elérni őket, már megérte – ezt nyilatkozta a hírklklikk.hu-nak Iványi Gábor lelkész, akinek egyházát immár nyolc éve üldözi az Orbán-kormány. Azt is mondja, hogy a rendszerváltás lobogó hajú fiataljaiból bűnözők lettek.

- Fidesz, vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazok: Orbán Viktor ellenséglistáján te hol helyezkedsz el?

- Nem tudom, nem pályázom a legelőkelőbb helyre, valószínűleg Soros Györgytől kezdve van egy vonal, ahol egy ponton én is ott vagyok.

- Az első tízben benne vagy, nem?

- Gyanítom, hogy igen.

- Harmadszor találkozunk egy éven belül, és a helyzet semmit nem javult, sőt romlott. Legutóbb, amikor beszélgettünk, már voltak benned feladási gondolatok, utód kijelölésének gondolatai. Olyan időket élünk, amikor fel kell adni, vagy olyan időket, amikor meg kell keményedni?

- Feladni nem gondolnám, hogy feladnám; csak az idő kényszeríti az embert. A nikkelszamovár felettem is elrepült és bölcs dolog ilyenkor azon tűnődni, hogy valaki vigye tovább. Fel nem adnám, de tudomásul kell venni az embernek azt, hogy eljárt felette az idő.

- De nem azt éreznéd ilyenkor, hogy vesztesen vonulsz le a pályáról?

- Az is bennem van, persze. Természetesen úgy szeretném átadni a feladataimat, hogy a dolgok rendben mennek. Vonatkozik ez az egyházra, a főiskolára és az Oltalom egyesületre egyaránt. Ezek a főbb állomásai az életemnek. 1981-ig küzdöttem különböző módszerekkel, utcán is prédikáltam, börtönbe is zártak, aztán végre elismerte a metodista egyházat a magyar állam. Ezt harminc, viszonylag békés időszak követte, az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnéséig azért gyötörtek bennünket, de a rendszerváltás környékén már komoly lendületet kaptunk. 1987-ben megalakítottuk a Wesley főiskolát, az Oltalom 1989 óta bejegyzett szervezet; azóta ez nagyon sokat fejlődött, hiszen a szervezet a hajléktalan ellátásban, a beteg- és idős ellátásban, a családgondozásban jelentős munkát végez. Az egyházi intézményeink a hitélet mellett komoly munkát végeznek az oktatásban is. Összességélben nagyjából ezer ember kap nálunk fizetést, dolgozik hivatás-szerűen. Ebben a helyzetben ért bennünket az a döbbenetes tapasztalat, hogy közellenséggé váltunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.