2018. december 17., hétfő

ELLENZÉKI KÉPVISELŐKKEL DULAKODTAK A KÖZTÉVÉ SZÉKHÁZÁBAN. A BM IRÁNYÍTJA A BIZTONSÁGI SZOLGÁLATOT? - - PERCRŐL PERCRE

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2018.12.17.


Éjszaka még „csak” 13 ellenzéki képviselő volt az adófizetői pénzből fenntartott köztévé Kunigunda utcai épületében, délelőttre azonban újabb és újabb politikusok érkeztek hozzájuk minden frakcióból. Volt is kit pótolni, hiszen Hadházy Ákost és Szél Bernadettet a reggeli órákban lényegében kidobták onnan. Értesüléseink szerint a köztévé biztonsági szolgálata már az alkalmazottakat sem engedi ki, illetve be.

Az újonnan érkezők hiába országgyűlési képviselők, akiknek joguk van bemenni közintézményekbe, többen ennek ellenére is csak úgy tudtak az épülethez jutni, hogy átmásztak a kerítésen. Bent sincsenek könnyebb helyzetben, szinte minden ajtónál fegyveres biztonsági őrök állják útjukat. A céljuk az lenne, hogy beolvassanak egy öt pontból álló petíciót, és habár a köztévé vezetéséből senki sem áll velük szóba, nagyon úgy tűnik, hogy a politikusok kitartanak.

A petícióban

- a rabszolgatörvény azonnali visszavonását;

- független bíróságokat;

- kevesebb rendőri túlórát;

- Európai Ügyészséget;

- és a közmédia függetlenségé
t

követelik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.