2018. december 17., hétfő

EZ MÁR ORBÁN RENDSZERÉNEK ELLENZÉKE

INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2018.12.17.


Újfajta ellenzéki magatartást láthatunk egy hete, amelynek nem okoz gondot a kezdeményezés, az összefogás és a szimbolikus politizálás sem. Egy hét alatt alapvetően változott meg az ellenzék hozzáállása Orbán Viktor rendszeréhez. Öt pontban foglaljuk össze az újdonságokat.

Jó egy héttel ezelőtt még nem sok előjele volt annak, hogy vasárnap ezrek vonulnak a közmédia székházához, majd ellenzéki képviselők hatolnak be az épületbe, hogy aztán néhányat közülük erőszakkal dobjanak ki. A december 8-i szakszervezeti tüntetésen még azt láthattuk, hogy Komjáth Imre MSZP-alelnök sután nekiszaladt a Kossuth téren álló rendőröknek, hogy aztán lehessen arról vitatkozni, hogy az erről kiadott MSZP-közlemény mennyire túloz vagy hazudik.

Ehhez képest egy hét alatt radikálisan megváltozott az ellenzéki politika, és már ott tartunk, hogy Kunhalmi Ágnes könnygáztól fuldokolva nyilatkozik, Szél Bernadettet élő adásban hajítják ki az MTVA székházának ajtaján, Hadházy Ákos pedig a közmédia lépcsőjének korlátján csimpaszkodik, hogy ne tudják eltávolítani (végül mégis sikerült).

Egy hét alatt több olyan jelenségnek is tanúi lehettünk, amely nem volt jellemző az ellenzéki oldalra, és amely politikai fordulópontot is jelenthet a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kilencedik évében:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.