2018. december 8., szombat

EZREK TÜNTETTEK A RABSZOLGATÖRVÉNY ELLEN, A TILTAKOZÓK BEJUTOTTAK A KOSSUTH TÉRRE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2018.12.08.


A demonstráció hivatalos befejezése után tolakodás, lökdösődés kezdődött, végül a rendőrsorfal a Parlament köré állt. Hétfőtől útlezárásokat szerveznek.

Szombatra hirdettek tüntetést a szakszervezetek a „rabszolgatörvény” néven híressé vált törvénymódosítás ellen. A demonstráció 10 órakor, a Jászai Mari téren kezdődött, ahonnan a tiltakozók az Alkotmány utca Kossuth tér felőli részéhez vonultak. A helyszínen 3-4 ezer ember gyűlt össze, több szakszervezeti vezető is felszólalt.

A beszédek után, a tüntetés hivatalos befejezését követően körülbelül ezren megpróbáltak bejutni a Kossuth térre, amit korábban a lengyel parlament alsóházi elnökének látogatására hivatkozva lezártak. Egy embert a rendőrök le is tepertek. Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke is "betört" a térre, ő is a földre került. Csoportokban egyre több rendőr és készenlétis érkezett. Valaki azt kiabálta, „a rendőr is dolgozó!”, a helyszínen tolakodás és lökdösődés kezdődött. Később „beengedték” a tüntetőket, a rendőrsorfal pedig a Parlament köré állt...

ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.