2018. december 14., péntek

HARASZTI MIKLÓS: NEM ERŐSZAKDIKTATÚRA, HANEM JOGÁSZDIKTATÚRA VAN EGY MAFFIA

HÍRKLIKK 
Szerző: N. VADÁSZ ZSUZSA
2018.12.14.


„Nincsenek született demokraták, minden demokrata botcsinálta demokrata” mondja Haraszti Miklós, aki szerint ma már a Jobbik is a demokráciában érdekelt, s azzal közösen kell az ellenzéknek fellépni Orbánék illiberális rendszere ellen. A héten az ellenzéki pártok egy pillanatra kiléptek a parlamenti mókuskerékből és a Fidesz által meghatározott napirendből, de ettől csak akkor lehet végleg megszabadulni, ha az ellenzék közösen elveti az egész rendszert, és összefog a parlamenten kívüli mozgalmakkal. Szerinte az út „együtt és először kifelé”. A közigazgatási bíróságokat szabályozó törvénnyel nem a nyugati független közigazgatási bíráskodást vezették be, amely hatalmat ad a polgárok kezébe, hanem a mai keleti zsarnokok jogrendszerét veszik át.

Mit gondol a szerdán botrányos körülmények között elfogadott, a közigazgatási bíróságokat szabályozó törvényről?

Azt, hogy azon a botrányos napon a Fidesznek a túlóratörvény mellett sikerült egy másik, a jogállamra elleni még súlyosabb merényletet is becsúsztatnia, ráadásul úgy, hogy az ezúttal sikeresen együtt tüntető ellenzékiek ezt érdemileg nem hozták szóba.

Gondol itt a közigazgatási bíróságok ügyére?

Természetesen botrányos a túlóratörvény. Arcátlan már a hivatalos indokolása is, miszerint lehetővé szeretnék tenni az önkizsákmányolást, de valójában ez is hazugság. Hiszen arról szól, hogy a német autógyárakat továbbra is Orbán-barát lobbizásra késztessék, amikor Berlin felháborodik a jogállamiság helyzetén. De tegnap emellett keresztülverték a jogállam leépítésének új nagy fejezetét is, a közigazgatási bíróságról szóló törvényt.

Hogyan fogalmazná meg a közigazgatási bírósági rendszer lényegét?

Sokat utaztam a szovjet-utód Közép-Ázsiában, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy ezekkel a különbíróságokkal igazgatják a keleti önkényuralmakat. Ezeknek a segítségével az állam elleni panaszokat kiemelik a jogállami garanciák rendszeréből. Ezeken a fórumokon nincs érdemi vita a felek között. A közigazgatási bíróság csupán a megpanaszolt hatóságokra vonatkozó speciális törvényeknek való megfelelést vizsgálja. Esetleg próbálkozhat a panaszos elrontott alakiságokkal, elmulasztott határidőkkel.

Milyen hatásokat vár?

Az elkülönített közigazgatási bírósági rendszer semmissé teszi majd az önkény elleni maradék garanciákat is. Hiszen eddig is volt közigazgatásra specializálódott bíróság, csakhogy az független volt az államtól. Most a bíróságot a kormány alá rendelték. A bírákat nem a bírói önigazgató szervezet, hanem egy miniszter nevezi ki az államapparátusból válogatva. Továbbá kivették az egész rendszert a Kúria felügyelete alól. Szeretnek arra hivatkozni, hogy a kommunista korszak mulasztását hozzák helyre. Valójában Orbánék éppen azt tették most, amit a kommunisták tettek a bíróságokkal. Nem a nyugati független közigazgatási bíráskodást vezették be, amely hatalmat ad a polgárok kezébe, hanem a mai keleti zsarnokok jogrendszerét veszik át...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.