2018. december 28., péntek

"ILYEN UTOLJÁRA A KÖZÉPKORBAN VOLT" - A MAGYAR MÉDIAHELYZET 2018-A

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.12.28.


Vannak pillanatok, amit még szakértőként is nehéz elemezni. Van például valós értelemben vett médiapiac Magyarországon? Újságírás-e az, ami a kormányzati médiaholdingnál folyik? Urbán Ágnessel, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatójával, egyetemi docenssel, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének vezetőjével beszélgettünk.

hvg.hu: Ha egy szóval kellene összefoglalnia, milyen év volt a 2018-as médiaszempontból, mit mondana?

Urbán Ágnes: Borzalmas. Két dologra fogunk emlékezni ebből az évből. Az egyik a különböző sajtótermékek megszűnése, a másik a központi médiaholding létrehozása. A sajtótermékek megszűnése egytől egyig emblematikus pillanat volt, a Magyar Nemzet például rögtön a harmadik kétharmad után megszűnt, a Hír Tv-nél pedig – amely ugyan nem szűnt meg – élőben lehetett követni a hatalomátvételt. Láthattuk, hogy

"az egyik pillanatban még Kálmán Olga van a képernyőn, aztán Orbán Viktor tusványosi beszédét adják."

Másfelől a médiaholding egészen szürreális képződmény. Sok mindent láttunk már az elmúlt nyolc évben, de ilyet nem. Ezt még szakértőként is nehéz elemezni.

hvg.hu: Azt láttuk, hogy tíz médiatermék tulajdonosa egyszer csak önként felajánlja sajtóját egy olyan alapítványnak, ahol többek között kuratóriumi tag az Orbán család ügyvédje is.

U. Á.: Ráadásul az egész alapítvány egy balatonföldvári nyaralóba van bejegyezve. Ilyen utoljára a középkorban volt, hogy be kellett szolgáltatni a terményt a földesúrnak. Meg most. De olyan, ami a magyar sajtópiacon történt idén év végén, az példa nélküli...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.