Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2018.12.11.
Szigorú ítélet ez olyan ember szájából, aki csaknem ugyanezt a hosszú utat tette meg, csak pontosan visszafelé. Valamikor parázsló szájjal hirdette a szabadságot, a nyitott társadalom eszméjét, párttársaival tüntetőleg szabotálta az 1990-es trianoni emléknapot, megvetette a nacionalizmust és az állami túlhatalmat. Mit csinál ma? Házelnökként asszisztál a jogkorlátozó törvényalkotáshoz, ugyanebben a minőségében kegyetlenül bünteti a véleménynyilvánítást, támogatja a hatalomkoncentráció legsunyibb változatait, és készségeskedik a kormány gazdasági koncentrációjának az ötvenes évek államosítási rohamait idéző törekvéseihez, végső soron üdvözli az állami túlhatalmat.
És még hol a vége. Meddig jut ebben a visszafelé haladásban, hiszen egészen fiatal ember.
Vagy itt van harcostársa, a kormányfő: „Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság” – kezdte Orbán Viktor 2016-os ünnepi beszédét Petőfit idézve. Márpedig, ha szereti Petőfit, akkor hogyan vállalhat tevékeny szerepet a magyar tanszabadság korlátozásában? A sztrájkjog korlátozásában, vagy ami Petőfinek olyannyira kedves volt, hogy azon a márciusi nagy napon reggel tájt még másnaposan is a Landerer nyomdába sietett, mert hirdetni vágyta nagy nyilvánosság előtt a sajtó szabadságát. Orbán ezt is korlátozza, kormányzásának a lelke a korlátozás maga.
Érthetetlen, hogy aki szereti Petőfit, az hogyan szeretheti azt az elmondhatatlanul nyomasztó sajtó-, nyilvánosság- és szabadságellenes rendszert, amit a mostani napokban épp a kormány és annak hű kiszolgálói rendeznek be úgyszólván résmentesen. Tehát, hogy olyan rendszert hozzanak létre, ami ellen valamikor küzdöttek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.