2018. december 22., szombat

KOMOLY, KÉZZEL ÍRT (5.)

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2018.12.22.


Tisztelt szerkesztőség!

Amióta legutóbb elvették védelmi és támadó eszközeimet, úgymint a fazokat, a födőt és a sprayt, itt állok védtelenül. Már arra gondoltam, behozom a kertből a slagot, és a konyhai csaphoz csatlakoztatva vízágyúként vetem be, ám ahhoz ki kellene jutni a lakásból, ami jelen pillanatban embert próbáló, sőt, megoldhatatlan feladat. Itt lapítok az ostromlott várban védtelenül, mint drága hazám is mostanában egyre inkább, s félek.

Amióta híre ment, hogy a csőcselék a fővárosban szánkókat gyújtogat, szerkesztőségeket zaklat és a kisjézust ócsárolja, sőt, a nemzet karácsonyfáját fenyegeti, ezek itt, hárman, K. József, a hentes, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár elvesztettek minden tiszteletet Isten és ember iránt. Mária néni pedig teljesen megvadult, kivetkőzött magából, rázza a járókeretét és szidja a rendszert.

Nem is érdemes már feljegyeznem, miket beszélnek, minden egyes mondatuk kimeríti a hazaárulás, felségsértés, eretnekség, sőt, istentagadás tényállását. Szerintem fekete mágiát is űznek, csirkecsontokat találtam az ajtó előtt ugyanis. Védekezésül kiakasztottam az ajtóra egy fokhagymafűzért meg egy feszületet, a fokhagymát ordítva elvették, hogy pont jó lesz a kocsonyába, a feszület pedig szőrén-szálán eltűnt.

Helyette az ajtómra festették fehér Trináttal azt, hogy O1G, amiről nem tudom, mit jelenthet. Utánanéztem a szakirodalomban és a szabadkőműveseknél, de sehol nem említik, lehet, ezek valami új, istentelen szektát alapítottak már az is kitelik tőlük. Teljes a káosz a lépcsőházban, de, ami még félelmetesebb, a többi lakót ez nem zavarja, sőt, szimpatizálnak velük, azt mondják nekik, hajrá, és hátba veregetik őket.

Néha körülnézek az utcában a gukkerommal, hátha biztatóbb dolgokat lehet tapasztalni, de nem. Sehol egy békemenet a maga méltóságával, misére siető fiatalok üdén, és csecsemőket toligáló ifjú magyar anyákat sem látok sehol. Csak ez a globalista nihil üli meg az utcát, kamaszok vihorásznak Nike cipőben, és vedelik a Coca Colát nyakló nélkül. Megvert minket az Isten, azt hiszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.