2018. december 13., csütörtök

MAGATOKON RÖHÖGTÖK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.12.13.


Tegnap az ország házában, amikor az ellenzéki képviselők nagy váratlanul úgy viselkedtek, ahogyan azt azok várták el tőlük, akik odaküldték őket, tehát a nép (nem fideszi értelemben), a fideszcsürhe pofán röhögte őket, aztán mégis kissé akadozva ugyan, gátolva az ő zavartalanságában, de mindent megszavazott, amit csak eltervezett.

Olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a nép (nem fideszi értelemben) érdekével, így – bár nem tudom, abban mi szerepel szó szerint -, de megszegte az esküjét az összes. Ez volt az a pont, amikor nyíltan – sunyiban úgy általában mindig – szembefordult a választójával a fideszcsürhe, és a párt, illetve annak vezetője érdekét helyezte előtérbe, ezzel pedig átlépte a maga Rubikonját, és minden visszautat lehetetlenné tett.

Innentől, ha kicsiben is, Marx bácsi forradalmi tétele lépett életbe az ország elcseszett házában, amely szerint a tömegek már nem akarnak a régi módon élni, a hatalmon lévők pedig nem tudnak többé a régi módon uralkodni. Így tört ki a balhé tegnap, ami aztán az utcára is kiszivárgott.

Az ellenzékiek vagy szervezetten, vagy spontán módon, olyan elpattant egy húr szindrómára, és minden mindegy alapon a végsőkig tették a dolgukat, de a sok lúd disznót győz matematikai elve alapján, valamint ismét csalással fűszerezve (furcsa mód működő szavazógépek, ugye), a gyalázat beteljesült.

Két haszonnal járt azonban mégis a balhé. Amikor az ellenzékiek végső kétségbeesésükben minden épp, a kezük ügyébe eső lehetőséget megragadva küzdöttek – mert azt tették, ez nem pátosz -, és a fideszcsürhe kemény magja pofán röhögte őket, akkor azokat röhögte ki, akik ezeket odaküldték, a választóikat tehát. Így vált világossá, hogy azok – az a pár millió – ebben a történetben nem játszik, mintha nem is léteznének. Bár ez bevett fideszcsürhe mentalitás.

Másrészt világossá vált az is, hogy ezeket a hóhérokat ki lehet mozdítani a húgymeleg komfortzónájukból, amely abból áll, hogy a butaság megingathatatlan bátorságával, mint egy óvodai csoport, vagy egy galeri züllöttségével, illetve ezek sajátos elegyeként az érinthetetlenség hamis illúziójával – akár valami öntelt futballista – lakják be a világot, kiválasztottnak képzelve magukat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.