2018. december 13., csütörtök

HORTHY RELOAD

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.12.10.


A mai eset előtt utoljára kilencvennyolc évvel ezelőtt fordult elő, hogy a Parlament munkáját fegyveresek - horthysta különítményesek - fenyegető jelenléte mellett végezte.
Akkor választották kormányzónak Horthyt, a nagy magyar demokratát, aki mellesleg Orbán és Kövér nagy és dédszüleibe a sáros csizmáját se törölte volna bele.
Akkor is azt gondolták a fegyvereseket kivezénylő urak, hogy roppant demokratikusan kormányoznak, hiszen az Országgyűlés megszavazta az általuk kívánt változtatásokat.
Akkor sem a nép érdekében serénykedtek, és most sem, amikor a házmester kivezényelte fegyvereseit, teljesen feleslegesen egyébként, hiszen semmi olyan nem történt, ami ezt indokolhatta volna.
Egyáltalán - minek az országgyűlés ülésterme környékére fegyveres?
Rendben, őrizzék az épületet, hatáskörük terjedjen ki a beléptetőkapukig, de ne tovább, - az Országgyűlés munkájához semmi közük.

Akkor is azt gondolták az urak, hogy hatalmuk térben és időben végtelen, de nem kellett harminc év ahhoz, hogy közülük sokan a bitófán lengedezzenek, és bár ma már nincs halálbüntetés, a nép nem a BTK-ból szokott ítélkezni.
És remek lenne, ha ezen az érintett erőszak-szervezetek - TEK, Parlamenti Őrség meg az MNB-elnök kis magánhadseregének tagjai is elspekulálnának, mert amikor kitör a gyalázat, akkor a nép nemigen válogat, és általában nem azok szoktak ráfázni, akik egy épület körül szteppelnek nap-nap után, vagy a folyosókon pengetik a sarkantyút és csörgetik a kardot a Nemzeti Jelmezbálban.
Magyarország szégyene, ami ma itt történt, beleértve az ellenzék obstrukciójának megakadályozását is, a hatalom végletes és végleges elpofátlanodásának jele.
Mint ahogy a Gömböc repülőgépezgetése is.
Magában az, hogy a kormánynak van repülőgépe, ugyan vitatható, de nem ördögtől való.
Hogy megpróbálja letagadni, az etikailag erősen megkérdőjelezhető, elszámolása viszont felveti a költségvetési csalás lehetőségét.
Az pedig, hogy a kis kövér focibuzi meccsekre repked velük, az színtiszta bűncselekmény, emellett a te nyálcsorgató hülyének nézésed, melyre a Fidesz szavazó még büszke is - azt hiszi ugyanis szegény debil, hogy ezzel a libsibolsi söpredékkel tolt ki a Nemzetvezető, pedig a lóvé kétharmadát tőle lopja az aranyszájú...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.