2018. december 29., szombat

NAGY IMRÉT A HORTHYSTA ZSIDÓGYŰLÖLET MIATT TÜNTETTÉK EL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.12.29.


Nagy Imre feddő pillantását amúgy sem bírta Orbán, de Nagy Imrét azért kellett eltávolítani, mert kellett a hely a horthysta tömeggyilkosok emlékművének. Horthy részt vett a zsidóknak tulajdonított vörösterror 600 áldozata emlékművének avatásán, majd Horthy hét évvel később 23 ezer 600 magyar zsidót adott tömeggyilkosok kezére, tíz évvel később 435 ezer zsidót küldött haláltáborba. Orbán Szabadság téri emlékműve Gábriel arkangyalnak ábrázolja a tömeggyilkos Horthyt és a népirtásban részt vett belügyi vezetőket.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája, hogy Sztálin kérésére nem ítélték háborús bűnösként halálra Horthy Miklóst. Ha Horthyt kivégzik, nem lehetne minden gond nélkül ennek a népirtó tömeggyilkosnak a rendszerét feltámasztani. A “keresztény-nemzeti” Magyarország hazugsága az Orbán-rendszer ideológiai alapja. Ugyanannak a hamis, beteg nemzeti identitásnak a feltámasztása zajlik, amelynek a kereszténységhez semmi köze, s amelynek ideológiai testvére és legfőbb szövetségese a német nácizmus és az olasz fasizmus volt, és amely népirtással végződött.

A horhysta “keresztény-nemzeti” kurzusnak, szentistváni államnak semmi köze a kereszténységhez, mindez a kereszténység ellentéte. A történelemhamisító hazug szobordöntéseket éjjel, a sötétség leple alatt hajtják végre. Jézus azt mondta: “Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

Ők a sötétben cselekesznek, mert amit csinálnak, azok gonoszságok. Ám az Isten világosság, és nincsen benne semmi sötétség. De ezek a sötétségben vannak, Orbán fényes nappal is sötétségben jár.

Ez a hazug giccs, amely Nagy Imre mártír vértanú miniszterelnök helyére kerül, a vörösterror 600 áldozatának állít emléket. De nem állít emléket az ezt követő fehérterror 600-nál is több áldozatának, és nem állít emléket a Horthy által elkövetett kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosság és zsidó népirtás, a holokauszt áldozatainak. Mindennek az üzenete az, hogy a zsidóknak tulajdonított Tanácsköztársaság a nemzet ellen elkövetett terror volt, de a horthysta fehérterror, amely ezt megbosszulta, az a nemzet jogos igazságtétele volt, a holokauszttal együtt.

Orbán ennek az emlékműnek a helyreállításával a tömeggyilkosokkal, az antiszemita Horthy-rendszer népirtásával azonosítja magát. A keresztényfasiszta történelemszemlélet magyar-zsidó háborúnak láttatja a 20. század nagy fordulópontjait: a Tanácsköztársaság a zsidók támadása a “keresztény-nemzeti” Magyarország ellen. A fehérterror és a holokauszt a keresztény-nemzeti erők jogos bosszúja. Az ötvenes évek a zsidók bosszúja a holokausztért, majd 1956 a “keresztény-nemzeti” Magyarország bosszúja az ávós zsidókkal szemben.

Miután Orbán ennek a nyilas-fasiszta ideológiának az örököse lett, elutasítja Nagy Imre személyét, mert a mártír miniszterelnök személye nem illeszkedik ebbe a hazug 56-os történelemszemléletbe. Ezért nem fér meg Nagy Imre az 1944-re visszamaszkírozott, undorító kinézetű, félelmet keltő és giccses mocsadék szellemiséget árasztó Kossuth-tér közelében. Ráadásul elfoglalta az antiszemita horthysta emlékmű helyét, ezért távoznia kellett. Horhyék már 1934-ben is nagy tiltakozások és viták után csak késéssel tudták feállítani a történelemhamisító emlékművet, amely csak a vörösterror áldozatait tekintette a nemzet áldozatainak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.