2018. december 20., csütörtök

"NAGY TESTVÉR" LESI AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT

MAGYAR HANG
Szerző: SZABÓ ZSOLT LÁSZLÓ
2018.12.20.


Bár helyenként ott is döcög, ahol már működik, januártól valamennyi önkormányzat egységes informatikai rendszert (Application Service Provider, ASP) használ az országban. Utolsó körben több mint 150 hivatal – főként vidéki nagyvárosok és a fővárosi kerületek – csatlakoznak hozzá. Mivel ezen a központi informatikai rendszeren fut többek között az önkormányzatok adó-, ingatlanvagyon- és iratkezelő rendszere és a gazdálkodása is, az állami szervek az ASP-n keresztül „Nagy Testvérként” látnak bele a helyhatóságok működésébe, amit egyúttal monitoroznak is.

Azt is tudják, mikor megy szabadságra a takarító

A központosított rendszert emiatt kifogásolják leginkább a polgármesterek, többek között Wittinghoff Tamás budaörsi és Gémesi György gödöllői városvezető is, mindketten az önkormányzati autonómián esett újabb csorbának tartják. Gémesi György lapunknak azt mondta, nem az ellenőrzés a probléma, hanem hogy mindenre rá akarnak látni. Azaz azt is tudni fogják – jegyezte meg –, mikor megy szabadságra a takarítónő. Wittinghoff Tamás pedig arról is tájékoztatott, a budaörsi önkormányzatnál már jó ideje korszerű informatikai rendszert használnak, így esetükben – akárcsak másik 35 önkormányzatnak – lehetővé tették, hogy egy úgynevezett interface-en át csatlakozzanak az ASP-hez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.