2018. december 23., vasárnap

NEM TETSZIK A RENDSZER

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2018.12.23.


„Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a rendszer” – ezt énekelte több tízezer ember hét évvel ezelőtt a budapesti Szabad sajtó úton. Szijjártó Péter, akkor még a miniszterelnök szóvivőjeként, sietett hülyét csinálni magából, mert egy riporteri kérdésre azt válaszolta: nekik sem tetszik a rendszer, ezért akarják megváltoztatni.

És tényleg megváltoztatták, de az a rendszer, amit e változtatás során létrehoztak, vagyis, amiben most élünk, még kevésbé tetszik, mint az, ami ellen már 2011-ben is tiltakoztunk.

A kormány most megint játssza a hülyét, és azt igyekszik kommunikálni, hogy a tüntetők nem rendes magyar emberek. Ha azok lennének, a seggüket a földhöz verdesnék, úgy örülnének annak, hogy ilyen jó és igazságos, a nemzet érdekét mindig szem előtt tartó kormányunk van. Egy olyan kormány, amelyik gondoskodik mindenkiről, aki jó, annak megsimogatja a buksiját, aki rossz, annak összevonja a szemöldökét.

És nemcsak a kormány tudja mindig, hogy mi a jó, és hogy mi az, ami nem. Áder János köztársasági elnök, aki – mint állítja, gondos mérlegelés után – aláírta a rabszolgatörvényt, szintén mindig tudja, mit kell tennie. Ő maga mondta ezt, még első elnöki beiktatása után. Hogy száz jó törvényből százat aláír, száz rosszból százat visszaküld. Arról pedig tényleg nem ő tehet, hogy a Fidesz szinte csupa jó törvényt tol elé, így aztán az államfő nem is tehet mást, mint hogy ígéretének megfelelően aláírja azokat.

Nem rendes emberek tehát, akik e nagyszerű kormány ellen tüntetnek. Pénteken este is Soros György pénzén felheccelt tömeg vonult a Sándor palota elé. Idegen érdekből tették mindezt, mert a magyar érdek az, hogy minden maradjon, úgy, ahogy van. Hogy Orbán és társai a jogállamnak még e csekély maradékát is lebontsák, és sóval hintsék be a helyét. Hogy a miniszterelnök még többet utazhasson magánrepülőgépen, Mészáros és Garancsi urak tovább vagyonosodhassanak, a miniszterelnök saját lábon álló veje pedig még a mostaninál is nagyobb lábon állhasson.

Ez a magyar érdek, legalábbis a kormány szerint, és aki ez ellen szól, az idegen érdekeket képvisel, mert Soros és a nemzetközi tőke ügynöke. Vagyis, megérkeztünk az ötvenes évekbe, akkoriban volt divat a nemzetközi imperializmus mesterkedéseit okolni azért, ha nem volt kenyér, hús, és úgy általában, semmiből sem volt elegendő. Akkor mondta a Buci Gyurinak becézett Marosán György az elégedetlen munkásoknak, hogy nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy.

Megérkeztünk az ötvenes évekbe, ahol nem a kórházi ellátás rossz, nem a fizetés kevés, hanem a külföldről heccelt tömeg nem érti meg, hogy ez a kormány a létező kormányok legjobbika. Aki nem hiszi, annak utánajárnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.