2018. december 21., péntek

"NEM ÚGY VAN AZ, HOGY A RENDŐRSÉG AKKOR FÚJ EGY KIS KÖNNYGÁZT, AMIKOR JÓNAK LÁTJA"

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: WINDISCH JUDIT
2018.12.21.


A Központi Nyomozó Főügyészség több feljelentést is kapott az elmúlt tíz nap tüntetései után, egy esetben – a veréssel fenyegetett M. ügyében – nyomozást is indított. A TASZ szerint felesleges 2006-hoz hasonlítgatni a most történteket, mert a minimális túlkapás is megengedhetetlen.

„A rendőrségen két papírt kaptam, egy jegyzőkönyvet arról, hogy mikor és hol történt a cselekmény, amivel gyanúsítanak, illetve egy igazolást a rendőrőrsön töltött időről. Ebben a jegyzőkönyvben nem szerepel, hogy én elmondtam: egy rendőr fizikailag bántalmazott, illetve többször veréssel fenyegettek” – meséli a 21 éves M. akit azután vittek be, hogy a múlt csütörtöki tüntetés után letörte egy rendőrautó tükrét. M. azt állítja, elfogásakor is veréssel fenyegették, a kocsiban pedig egy rendőr fojtogatni kezdte és hasba is ütötte. Nem védekezett, meg volt bilincselve, de egy idő után el tudta indítani a telefonján a hangfelvevőt, így a fenyegetések egy részét rögzíteni tudta (a leiratot ide kattintva olvashatja). Annak a rendőrnek azonban nem tudja az azonosítószámát, aki elmondása szerint bántalmazta. A rendőrök nem tudták, hogy felvételt készít, azt hitték, magában motyog vagy memorizálni próbál, mikor az azonosítószámokat mondja fel.

M. szája felszakadt aznap éjjel, a fejét beütötte, a könyöke is fájt. A körülményekre nem emlékszik, azt gyanítja, az elfogása közben történt ez. Kérésére mentőt hívtak hozzá, a mentős megvizsgálta, közben neki is elmondta, hogy sejtése szerint a sérülései nem függetlenek a rendőri intézkedéstől, de nem tudja, ez bekerült-e az orvosi papírokba.

Egyébként állítja, hirtelen felindulásból, a felfokozott hangulat hatására törte le egy rendőrautó tükrét a gördeszkájával. Azt mondja, soha korábban nem követett el ilyet. Tette a rendőrök elmondása alapján hivatalos személy elleni erőszaknak minősül, de azzal is gyanúsítják, hogy kivonta magát a rendőri intézkedés alól, mikor megpróbált elfutni.

Azóta többször is voltam tüntetni, érzem, nagyon oda kell figyelnem magamra, hogy ne ragadjon el még egyszer a hév, ami bajba keverhet.

Megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy az ügyben indítottak-e belső vizsgálatot, mire csak annyit írtak, a rendőrségi törvény és a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló rendelet előírásainak megfelelően

a rendőr az intézkedést követően tájékoztatja az intézkedés alá vont személyt a panasztétel lehetőségéről.

Ez meg is történt. A Központi Nyomozó Főügyészség eközben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt rendelt el nyomozást, több magánszemély feljelentése alapján. Más rendőri túlkapás miatt is kaptak feljelentést, ezek elbírálása folyamatban van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.