2018. december 27., csütörtök

"NINCSENEK JÓ POPULISTÁK, MIND VESZÉLYESEK A DEMOKRÁCIÁRA"

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.12.27.


Orbán Viktor úttörő abból a szempontból, ahogyan az államszervezetet átformálta, ahogyan elkezdte megfojtani a civil szférát és a sajtót, ráadásul a liberalizmus megsemmisítésére törekszik. Interjú Jan-Werner Müllerrel, a Princeton Egyetem politológiaprofesszorával a populizmusról, a miniszterelnökről, és arról, hogy egyenlőségjelet lehet-e tenni Magyarország és Venezuela közé.

Jan-Werner Müller 2016-ban könyvet írt What is populism? címmel, ami idén magyarul is megjelent. A magyar kiadásban a cím kérdőjel nélkül szerepel: Mi a populizmus, Konok Péter fordította a könyvet. Filippov Gábor az Élet és Irodalomban azt írta, a magyar közéleti vitákban a populizmust talán már örökké a demagógia szinonimájaként fogják emlegetni, ráadásul – tesszük hozzá – 2018-ban csúcsra járt ennek a szónak a használata, ezért interjút kértünk Jan-Werner Müllertől.

(A politológussal készült interjúnk több levélváltás után állt össze.)


hvg.hu: Két évvel az eredeti megjelenése után idén megjelent magyarul is könyve, a borítón pedig Orbán Viktor és a vele szinte összenőtt hátizsákja látható. Az üzenet egyértelmű, ráadásul aktuálisabb, mint valaha.

Jan-Werner Müller
: Higgye el nekem, én lennék a legboldogabb, ha a könyvem kevéssé lenne aktuális, de sajnos nem így van. A helyzet ugyanis az, hogy a populizmus még ma is az egyik legfőbb politikai jelenség. Azonban azt is látni kell, hogy létezik egy téves tendencia, ami mindent populizmusnak bélyegez: nacionalizmust, protekcionizmust, rasszizmust, pedig ezek mást takarnak, politológiai értelemben meg kell különböztetnünk ezeket. Nem lehet minden „populizmus”, csak azért, mert „a populizmus korában” élünk, és trend lett ezt a kifejezést használni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.