2018. december 15., szombat

ORBÁN ÉS BŰNSZERVEZETE NEM TISZTELI A KERESZTÉNYSÉGET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.12.15.



A kormánypropaganda tiszteletet követel a Magyarország alkotmányos rendjét megdőntő bűnszervezetnek, amely az államhatalmat elfoglalva fosztja ki az országot és süllyeszti rabszolgasorsba a magyar népet. A tiszteletet követel a “kereszténységnek”, amely e bűnszervezet szerint a karácsonyfában ölt testet.

Tiszteletet követel Orbán, mint minden Keresztapa, akinek a nyakában kereszt lóg. Tiszteletet követelt az Európai Parlamentben is, és a tisztelet azt követelte volna, hogy ne kérjék számon a törvénytelenségeit. Az állami és nemzeti “kereszténység” nem kereszténység. Keresztény állam fogalmilag nem létezhet, csak keresztény egyének. Az állami kereszténység ugyanolyan bálványimádás, mint a karácsonyfa, s mint minden bálvány, az emberek megfélemlítésére, kontrollálására és elnémítására való. Semmi tiszteletre méltó nincs benne, hanem tűzre való.

Tisztelet nem jár politikai vezetőknek, hanem azt ki kell érdemelni. Például az elszámoltathatóságukkal, a törvények tiszteletben tartásával, mások jogainak biztosításával. Még választott politikai vezetőknek sem “jár” a tisztelet, akik pedig meghamisított választási feltételekkel szerzik meg a hatalmukat, és csalás útján uralkodnak, azoknak végképp nem jár semmi, csak börtön.

Orbán istenkirálysága a nemzeti “kereszténységre” alapítja korlátlan hatalmát, s a kormánypropaganda szerint a jogaikért tüntetők nem tisztelik a kereszténységet. Például azért nem, mert nem tisztelik a Kossuth téren a karácsonyfát, ami egy tárgy. Ezzel szemben tisztelik az embereket, akiket Orbán egyszerűen eladott rabszolgának a multinacionális cégeknek. Ennél keresztényellenesebb dolog nincs.

Orbán nem keresztény, egyetlen tette nincs összhangban a Bibliával és Jézus Krisztus tanításával. Az ő életében nem látszanak a kereszténység (a Szentlélek) gyümölcsei, ezzel szemben látszanak a sátáni vonások, minden, ami a kereszténység ellentéte. A kulturális és a politikai kereszténység nem kereszténység, semmi köze nincs Jézus Krisztushoz és a megváltáshoz.

A Magyarországot vezető rezsim hatalma a különféle bűnbakokkal szembeni gyűlöletre épül, ráadásul antiszemita. Maga a politikai kereszténység is abban képes definiálni önmagát, hogy nem zsidó. Ez az Orbán által utánzott Horthy-rendszer szellemi öröksége, az egyház (vallás) és az állam pogány összefonódása a szentistváni állameszme lényege.

István király nem a “kereszténységhez” csatolta Magyarországot, hanem a német császársághoz és annak államvallásához, amelyet a kereszténységgel összeegyeztethetetlen módon erőszakkal terjesztett. A magyar nép, a magyar nemzet soha nem lett “keresztény ország”, mert Jézus Krisztus egyéneket váltott meg, nem országokat. Az államvallás mindig csak a lopás, az elnyomás és az uralkodás eszköze volt.

Ezért az állami kereszténységben semmiféle tiszteletre méltó nincs, hanem ellenkezőleg. Az állami “kereszténység” valójában keresztényellenes, és mindig is üldözte a valódi keresztényeket, a zsidókat és az igaz hívőket. Évszázadokon át máglyán égette őket. Ez a sötét középkor, amiből a felvilágosodás és a liberalizmus hozta ki az emberiséget, amely a bibliai kijelentésekhez legközelebb álló államforma és világi ideológia.

Az orbáni bűnszervezet a “kereszténység” fogalmával akarja manipulálni az embereket, a tüntetők ellen hangolni a magyar népet, miközben azok a magyar nép rabszolgasorsba döntése ellen tiltakoznak. Még a “kereszténységre” való hivatkozás, Istennek a piszkos politikai játszmákban való felhasználása is blaszfémia, istengyalázás és tiszteletlenség a valódi kereszténységgel szemben...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.