2018. december 20., csütörtök

ÚJABB PRÓBÁT TETT TORDAI BENCE AZ MTVA-NÁL

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2018.12.19.


Megkísérelte beolvastatni az ellenzék ötpontos követelését a közmédiában Tordai Bence párbeszédes képviselő. A követeléseket a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója átvette, de a szerkesztői szabadságra hivatkozva, a műsorkészítők döntésétől tette függővé, mit kezdenek vele.
Ismét kísérletet tett Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, hogy beolvastassa az ellenzék ötpontos követelését a közmédiában.

A biztonságiakkal folytatott vita, majd félórás várakozás után, végül Tordai Bencét fogadta Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, aki átvette az ellenzéki követeléseket tartalmazó pendrive-ot.

Dobos Menyhért azt mondta, azt, hogy mit kezdenek az adathordozóval, azon múlik, a műsorkészítők a törvények biztosította szerkesztői szabadság alapján – amire többször is hivatkozott – hogyan döntenek róla. Ha pedig ez a döntés a politikusnak nem tetszik, akkor panaszt tehetnek, illetve jogi útra vihetik az ügyet – tette hozzá.

Az ellenzék öt követelése, amit be akar olvastatni: a rabszolgatörvény azonnali visszavonása, kevesebb rendőri túlóra, független bíróságok, csatlakozás az Európai Ügyészséghez, független közmédia.

A párbeszédes képviselő a Facebookon közvetítette az eseményeket. Élőzését azzal zárta, hogy pénteken este 8 óra várják az embereket a Parlamenthez, az újabb Kossuth téri tüntetésre.


ITT NÉZHETŐ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.