2019. január 12., szombat

A TÉL, AMIKOR DIVATBA JÖTT A KENYÉRSÜTÉS (18+)

INDEX / FORTEPAN
Szerző: BARAKONYI SZABOLCS
2019.01.12.


Van egy tél, amit évről évre felemlegetünk. Ha januárban jön a hó, azért – ha pedig a szokásosnál enyhébb az idő, akkor azért. Az 1987-es tél az első pillanattól kezdve legenda lett. Nekem is vannak róla emlékeim. Az egyik, hogy elindultam az iskolába, és akkora volt a hó, hogy visszafordultam, maximum két sarkot tehettem meg, de rettentő sokáig tartott, feladtam, mert örültem neki, hogy valós okom volt visszafordulni, és nem kell iskolába menni. A másik emlékem pedig az, hogy jött az élelmiszerpánik, ami nyilván a felnőttekre jobban hatott, mi csak a havat láttuk az egészből. A ház lakói az idősebbek segítségét kérték, hogy idézzék már fel, hogyan is kell kenyeret sütni, mert akkor még nem volt mindenki pék Budapesten, sőt, a városi ember egyáltalán nem sütött kenyeret. Most nem a nosztalgia miatt rángatjuk elő a nagy telet – az évforduló se kerek –, hanem mert Urbán Tamás nemrég izgatottan telefonált: fényképek kerültek elő. Urbán azon a télen a mentőkkel dolgozott, így nem meglepő, hogy azokat a napokat szinte végig rohamkocsin töltötte. Az akkor készült képek nagy része most látható először...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.