2019. január 6., vasárnap

BOMLIK AZ ORBÁNI HOLDUDVAR

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: DOMOKOS LAJOS
2019.01.06. 


...Vége a vakon követés időszakának

Bekövetkezett tehát az, amit néhányan előre vetítettek: a karácsonyi családi ebédeken, az újévi baráti összejöveteleken a vidéki Fideszes politikusok, potentátok, a holdudvarhoz tartozó oligarchák, helyi kiskirályok meghányták-vetették, hogyan hathatnak sorsuk alakulására az immár szűkebb pátriájukban is lábra kapott megmozdulások. És arra jutottak, hogy ők továbbra is abban a környezetben lesznek kénytelenek élni, ahol eddig éltek, és nem akarják kockáztatni már amúgy is megtépázott renoméjukat, s az abban a közegben ténykedő családtagjaikat sem kitenni inzultusoknak. Nem véletlen, hogy először épp egy vidéki nagyúr, Lázár János adott hangot nyilvánosan aggodalmának. Megjegyzem: talán megfelelő tanácsadó híján önmagára és körére nézve szerencsétlen módon. Hiszen félelmet árult el, és megrettenthette elvtársainak eddig kevésbé aggódó csoportját is. De ez legyen az ő gondja!

A következő etapban a rendszer egyik támogatói, a megélhetési élsportszektor eddigi haszonélvezői maradnak hoppon amiatt, hogy egyik napról a másikra milliárdos elvonásokkal kellett szembesülniük. Biztosak lehetünk abban is, hogy a központi büdzsé egyre táguló lyukainak befoldozása érdekében idővel a kormánypárt hallgatólagos támogatására létrehozott ellen akadémia tagjainak is el kell búcsúzniuk a kegydíjaktól, vagy azok egy részétől. A közpénzek iparszerűen űzött lopásának megakadályozására, esetleg a még célzottabb körökhöz juttatására létrehozandó szervezet működésének is bőven lesznek kárvallottjai az eddigi csókosok közül. És ez csak a kezdet, mert a felelőtlen, elsősorban nem a termelésbe, nem az oktatásba, nem az egészségügybe befektető pénzszórás következményeiért számtalan területen fogunk megszorításokkal fizetni.

Ezzel párhuzamosan a kormánypárti parlamenti képviselők dünnyögésének leszünk fültanúi, s érzékeljük majd, hogy egyre nehezebb lesz őket beterelni az országgyűlési szavazásokhoz. Jóllehet, ehhez a fővezér és bajuszos társa előhúzza majd a mamelukok viselt dolgait tartalmazó dossziékat, de egy idő után már a zsarolás sem fog hatni. Eddig páncélszekrények mélyén őrzött dokumentumok, kép- és hangfelvételek kerülnek majd nyilvánosságra. Például ki gondolta volna akár egy napja is, hogy kikerül a pártállami médiaközpontból, a Varju László országgyűlési képviselő brutális bántalmazását tartalmazó, negyedórás videó-felvétel, amit bizonyára pillanatokon belül, világszerte elrettentő példaként mutogatnak az interneten, a televíziókban?

Az erodálódás további következménye lesz a kormány tagjainak, a több száz államtitkár és helyettes államtitkár, illetve közvetlen környezetük elbizonytalanodása. Zavarodottságukat látszattevékenységgel fogják palástolni, húzzák-halasztják majd a döntéseket, illetve az utasítások végrehajtását. Ha csak lehet, másokra testálják a dokumentumok aláírását, mert elkezdenek félni a lehetséges felelősségre vonástól. Az ellentmondásos helyzetek hatása eléri a rendőrséget, s talán az ügyészséget is. A hatalom birtokosai immár nem lehetnek bizonyosak abban, hogy vakon teljesítik elvárásaikat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.