2019. január 12., szombat

DIÁKOK SZEMBESÍTETTÉK A HELYETTES ÁLLAMTITKÁRT A FELSŐOKTATÁS HELYZETÉVEL AZ EDUCATIO KIÁLLÍTÁSON

MÉRCE
Szerző: SZADAI LEVENTE, VIDA KAMILLA
2019.01.12.



A Hallgatói Szakszervezet tartott tiltakozó akciót az Educatio kiállításon, hogy felhívja azokra az oktatásban is megjelenő problémákra a figyelmet, amikkel kapcsolatban a kormány nem hallja meg a diákok hangját.

Az Educatio oktatási szakkiállításon évente több ezer középiskolás vesz részt, hogy tájékoztatást kapjon a felsőoktatási lehetőségekről, az egyetemi szakokról és képzésekről, és a lehetséges későbbi elhelyezkedéséről.


Az oktatási kiállításon ma 10 órától beszédet mondott az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Horváth Zita is, aki „A felsőoktatásban elérhető ösztöndíjakról és a minőségi felsőoktatásról” címmel tartott előadást.

Azonban a kezdés előtt diákok egy csoportja felállt, hogy szembesítse a helyettes államtitkárral azt, hogy ők, mint hallgatók, hogyan látják a felsőoktatás helyzetét. A Hallgatói Szakszervezet akciójában résztvevő diákok elmondták, hogy elegük van abból, hogy míg a miniszterelnök pár száz forintért eszik a Várban, addig az ELTE több karán több százmilliós leépítések zajlanak. Szerintük ott tart a felsőoktatás helyzete, hogy a „kémiai kísérleteket szóban, az informatikai műveleteket papíron kell levezetni”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése