2019. január 17., csütörtök

EZ AZ, FIÚK, ELŐSZÖR A LÁMPÁT!

HVG ONLINE / ÉLET+STÍLUS
Szerző: GYARMATHY ÉVA
2019.01.15.


2010 óta ugyanolyan módon végzik ki az intézményrendszereket. A közoktatás, a felsőoktatás, a média, a bíróságok után most a szakképzés és az Akadémia van soron.

A regnáló hatalom legelső intézkedései között üdvözölhettük az oktatási rendszer szétverését. Hoffman Rózsa olyan vehemenciával hajtotta végre gazdájának erre vonatkozó utasítását, hogy még az elvtársai is meghökkentek, és visszakoztak is egy kicsit. Annyira nem, hogy a gyerekek valóban tanulhassanak és fejlődhessenek, de annyira szükséges volt, hogy legalább azt a látszatot lehessen kelteni, hogy még működik az oktatási rendszer.

Hoffman vállalhatatlanná is vált, ezért (érdemei elismerése mellett) mennie kellett. Nem sikerült rögtön elég hatékony pusztítót találni, de aztán beszerezte a hatalom Palkovics Lászlót, a tökéletes pitbullt, aki szépen sorjában veri szét a még világosságot, a fény lehetőségét tartogató intézményeket: közoktatás, gimnáziumok, felsőoktatás, tudomány. (Nem is értem, a művészetben miért nem vetették még be.) Mindezt úgy, hogy a pénzek elosztását kiveszi az érdekeltek kezéből, és a kapott célok érdekében osztja vagy nem osztja ennek vagy annak. Így sokan még tapsolnak neki.

Talán érdemes tudatosítani, hogy 2010 óta ugyanarra a kaptafára készül az intézményrendszerek kivégzési modellje:

1. financiális ellehetetlenítés – az állam nem ad a működéshez elegendő pénzt, az intézményrendszer folyamatos anyagi nehézségekkel küzd, ami sok tekintetben a munka minőségére is hatással van amellett, hogy pénzügyileg instabillá válik
2. szakmai ellehetetlenítés – az állam meghatározó pozíciókba a hatalommal lojális funkcionáriusokat helyez, akik tovább rontják a helyzetet
3. erkölcsi ellehetetlenítés – az intézményt vagy intézményrendszert ellenségesnek, hazaárulónak titulálják a szócsövek, és egyébként is, ami nem működik megfelelően, azt át kell alakítani.

Matt.

Ugyanez a szisztéma volt a közoktatási rendszer, a felsőoktatás, a média, a bíróságok, majd most a szakképzés lepusztításakor, és sorra került a tudomány is, nevezetesen az Akadémia, mert az még valamelyest független volt. Felkészül az egészségügy, ahol az első két pont már megvolt, és elindult az orvosok lejáratása, hálapénz, orvosbárók stb....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.