2019. január 25., péntek

MAJDNEM NÉGYEZER ÖNKORMÁNYZATI LAKÁS ÁLL ÜRESEN BUDAPESTEN

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2019.01.25.


Amellett, hogy Magyarországon egyre mélyül a lakhatási válság, és csaknem egymillió ember küzd meg hónapról hónapra az egekbe szökött albérletárakkal, 2018 végén majdnem 4 ezer önkormányzati bérlakás állt üresen Budapesten – derítette ki a 24.hu.

Az összesen 3909 üresen álló önkormányzati lakás majdnem a duplája a hét évvel korábbinak, ugyanis a 2011-ben közölt számok összesítése szerint 2235 lakást nem hasznosítottak a fővárosban.

A 2018. végi adatok alapján tehát a fővárosi bérlakások csaknem tíz százaléka nincs bérbe adva különböző indokok – főként azok lakhatásra alkalmatlan állapota – miatt.

Lapunk tavaly év végén fordult közérdekű adatigényléssel Budapest 23 kerületéhez, illetve a fővárosi önkormányzathoz a bérlakásállományuk adatait kérve. Az adatok összesítése után kiderült, hogy a legtöbb bérlakása – több mint 6 ezer – a XIII. kerületnek van, egyben ez a városrész az, amelyik a legjobban gazdálkodik az ingatlanokkal, ugyanis az összes lakást hasznosítják.

A legrosszabb gazdálkodás pedig a VIII. kerületben van, ahol a 4417 önkormányzati lakásból 889 üresen áll. Igaz, a józsefvárosi önkormányzat tájékoztatása szerint az üres lakások mindössze 25 százaléka hasznosítható. Mint írták, a fennmaradó 75 százalék – több mint 660 lakás – rendeltetésszerű használatra alkalmatlan rossz műszaki állapotban van.

Ennek oka többnyire az, hogy a korábbi bérlők bérleti jogviszonyának megszűnését követően nem megfelelő műszaki állapotban kerültek vissza a lakások az önkormányzat birtokába
– írták.

Magas az üresen álló lakások száma a X. kerületben is, ahol 468 üres lakás van, illetve a VII. kerületben, ahol összesen 525 lakást nem hasznosítanak, ám fontos megjegyezni, hogy Erzsébetváros az elmúlt években növelni tudta az önkormányzati lakások számát, így már összesen 5586 ingatlannal rendelkezik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.