2019. január 13., vasárnap

NYUGDÍJBOTRÁNY: IGAZSÁGOT MÉG NYOMOKBAN SEM TARTALMAZÓ, GYÁVA HALLGATÁS

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.01.13.


A rossz hírnek nincs gazdája. Két nap telt el azóta, hogy a magyar nyugdíjasok szembesültek azzal, hogy nem kapták meg időben a nyugdíjukat, de még egyetlen illetékes sem állt ki a nyilvánosság elé, hogy bocsánatot kérjen.

Senki sem mondott semmit, egyedül annyi történt, hogy az államkincstár, melynek feladata a nyugdíjak utalása a bankokhoz, néhány órával a botrány kirobbanása után kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy technikai hiba történt, de nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében.

Miközben más sem volt, csak fennakadás. Olyannyira, hogy nyugdíj egy ideig nem érkezett, felelős, vagy legalább nyilatkozó pedig azóta sem.

Korábban is hasonló volt a Fidesz gyakorlata: ha a kormány, vagy a párt számára valami kellemetlen hír látott napvilágot, azt sokáig jegelték, és úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Nem reagáltak, vagy csak akkor, amikor már készen voltak a – többnyire semmitmondó, hazug – válasszal. Arra is kínosan vigyáztak, hogy a párt vezetőit távol tartsák a bajtól, a nyilatkozás kötelességét az alsóbb szintek valamelyikére szignálták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.