2019. január 19., szombat

OKLEVELES, KORRUPCIÓT TÁMOGATÓ SZERVEZET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2019.01.18. 


Úgy áll a helyzet nem tegnap óta, hogy a kéményen csodálkozó magyar kisember számára megehetetlen, megihatatlan, a fizikai jóllakottság érzésétől távol eső európai jogállamiság szempontjainak érvényesülését a – technikailag és erkölcsileg egy bűnszervezethez mindenben hasonlatos – kormány teli tüdőből ordítva, Soros György és a bevándorláspárti erők zsarolásaként kommunikálja. A változatosság kedvéért Deutsch Tamással a frontvonalban.

Történik mindez alig néhány nappal azután, hogy hivatalosan is kiderült: Soros György személyében egy nem létező ellenséget, egy démoni árucikket hoztak létre, csomagoltak be, és adtak el a gyanútlan, hiszékeny, de nagyon is kiszámíthatóan működő magyar vásárlóknak. Hogy az egész sorosozás egy undorító hazugság volt, amire egy mesterséges, a populáció konstans félelemben tartására alkalmas pszichológiai hadjáratot húztak fel. Ami – tegyük hozzá – nem csupán a tavalyi harmadik kétharmadhoz nyújtott életbevágó segítséget, de azóta minden egyes napon jól jövedelmez.

Most ott tartunk, hogy a demokratikusan megválasztott Európai Parlament több mint kétharmados többséggel – a fideszes különítmény bősz ellenszavazatával – végül is megszavazta: a korrupt kormányok által vezetett, rommá korrumpált országok fejlesztési támogatását felfüggeszthetik. Más szavakkal: az uniós kifizetéseket jogállami feltételekhez kötik. Ahhoz képest, hogy Brüsszelben több mint két éve vizsgálják, hogy a magyar közmédia törvényesen működik-e (és még mindig nem sikerült kideríteni a nyilvánvalót), és ahhoz képest is, hogy Manfred Weber, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcsjelöltje hosszú hónapok óta nem bírja eldönteni, hogy a jogállamiság fontosabb-e, mint az Orbán Viktor-féle Fidesz szavazatai, ez igazán derék dolog...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.