2019. január 5., szombat

ORBÁN PARANOIÁJA KENTERBE VERI RÁKOSIÉT? - VACAK LEHET ÍGY RETTEGNI!

VÁROSI KURÍR
Szerző: BERTA BOLDIZSÁR
2019.01.05.


Azt gondolná a felületes szemlélő, hogy Orbán Viktor – aki mint tudjuk éjt nappallá téve csak a magyarságért dolgozik – kevéske szabadidejében boldog, gondtalan nagyapót játszik, vagyis próbál normális emberi életet élni.

Kiderült, hogy cseppet sem!

Csak minket borzaszt el, hogy, ha igaznak vesszük az alábbiakat, egy ilyen ember élet-halál ura országunkban? Az is elgondolkodtató, hogy a belső körből hányan élnek még ilyen tévképzetek hatása alatt? Mi lesz, ha még ennél is jobban bekattannak?

Hadházy Ákos közösségi oldalán hallható-látható a beszélgetés, amit kár lenne kihagyni, hiszen sok mindent megmagyaráz.

“Egy rendőr leleplezte, hogy a miniszterelnök mennyire gyáva. Az új munkahelye építésénél egyetlen négyzetméter betont sem lehetett leteríteni úgy, hogy ne engedélyezte volna azt egy TEK-es rendőr. Rákosi paranoiáját idézte, hogy az építkezésen több rendőr volt, mint kőműves. Egy éve megnéztük, hogy hogyan épül Orbán királyi palotája. Törvénytelen módon nem engedtek be, de a lényeget így is láttuk. Rákosi nem volt hajlandó a Várba költözni,

“csak szerénység, elvtársak, elég nagy nekünk a Parlament”.

Megalomániában tehát lekörözte őt a miniszterelnök, de a videó megmutatja, hogy paranoiában is versenyben vannak. 2:18-nál van a lényeg!”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.