2019. február 4., hétfő

A MAGYAR KORMÁNY ÚJABB MIGRÁCIÓT FÉKEZŐ NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁST FÚRT MEG, NÉMETORSZÁG VÁLASZKÉPP MEGFENYEGETTE

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2019.02.04. 


A Brüsszelbe delegált tagállami nagykövetek pénteki ülésének jegyzőkönyveit szerezte meg a 444. A feljegyzésekből kiderül, a magyar kormány egyedüli tagországként megvétózta azt a tervezett megállapodást, amelyet február végén az EU kötne az Arab Ligában tömörülő országokkal. Válaszképp a német nagykövet azzal fenyegette meg az Orbán-kormányt, hogy ennek a lépésnek következményei lesznek az uniós támogatások elosztására.

Február 24-25-én kerül sor az Európai Unió és az Arab Liga csúcstalálkozójára, az itt megkötendő záródokumentum tartalmának tárgyalása folyik épp: az uniós országok külügyminiszterei ma találkoztak, hogy véglegesítsék a megállapodás szövegét.

Csakhogy a múlt héten tartott uniós tanácskozások során Magyarország több alkalommal is keresztbe tett egy esetleges egyezségnek. Brüsszel úgy tervezte, a megállapodás keretén belül rávehetné a Liga tagországait, hogy fogadjanak be több menekültet, illetve vegyenek részt a migráció megfékezésében. Az uniós kormányok úgy számolnak, ez szükséges lépés ahhoz, hogy a 2015-ös csúcshoz képest tavaly 92 százalékkal csökkenő bevándorlás továbbra is alacsonyabb szinten tartható legyen.

Az arab országok kérték, hogy a megállapodás utaljon az ENSZ nemrégiben elfogadott migrációs egyezményére, amely többek közt leszögezi, hogy foglalkozni kell a migráció törvényi kereteinek lefektetésével, a migráció legális szabályozásával.

Az Orbán-kormány emiatt az utalás miatt akadékoskodik, nagy ellenzője ugyanis az ENSZ – egyébként nem kötelező érvényű – migrációs megállapodásának, amelynek aláírását is megtagadta. Az EU-s nagykövetek múlt szerdai és múlt pénteki ülésén Várhelyi Olivér nagykövet jelezte, Magyarország megvétózza a migrációs paktum bekerülését az EU-Liga csúcs záródokumentumába, a többi nagykövet szerint azonban ez az Unió presztízsvesztéséhez, illetve a migráció ellenőrzésének nehezebbé válásához fog vezetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.