2019. február 7., csütörtök

AZ ÚJ MAGYAR NEMZET FŐNÖK RÉGI KALANDJAI AZ IGAZSÁGGAL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: b1 blog
2019.02.07.


A most újraindult Magyar Nemzet címen megjelenő lap kalandos története során már minden volt. A viszonylag szabadabb hangú lap, amely a rendszerváltás előtt határozottan a változást szolgálta hamar a jobboldal, sőt a szélsőjobb birtokába került.

Ettől kezdve ismét nem hírlap volt a szó szakmai értelmében, hanem közlöny, propaganda faliújság és a Fidesz párt ökle és harci eszköze.

Innen folytatja most az újraindult lap Ballai Attila új főszerkesztő vezetésével.

Karaktergyilkosság, nemtelen hazudozás, lejáratás éppen úgy szerepelt a G nap előtti Magyar Nemzetben, mint a Fidesz gyűlöletpropagandáját szajkózó publicisztika.

Sokan úgy emlékeznek, hogy amikor Simicska szakított Orbánnal (G nap) akkor azok az újságírók, akik a lapnál maradtak felszabadultak és ettől kezdve igazi újságíróként viselkedhettek.

Vagyis, hétfőn még verőember vagy (persze mi legalább legyünk igazságosak, ki lelkesen, ki csak parancsra a fizetésért, ki önkéntes szorgalmúként, ki talán csak úgy ímmel-ámmal. Ki relatíve magasabb színvonalon, megbirkózva alannyal állítmánnyal, ki a bunkósbot forgatása közben jó dilettáns módra – mert a pártnak ez is elég volt), kedden már szelíd szavú finom lélekké válsz, mert most éppen arra van igény.

Persze, azért akadnak komolyabb jellemek is.

Itt van rögtön az új Magyar Nemzet címen megjelenő lap főszerkesztője, Ballai Attila.

Ő tudta mi a kötelessége. A Simicska-Orbán vita kitörésekor azonnal az erő mellé pártolt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.