2019. február 5., kedd

BESZÓLT A KORMÁNYSAJTÓNAK, MAJD HIRTELEN LEMONDOTT A FIDESZES MÉDIAHOLDING VEZETŐJE

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2019.02.04.


Bejelentette lemondását Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi elnöke hétfőn, az MTI-nek nyilatkozva. A Magyar Idők azt írja, Liszkay Gábor ezt el is fogadta.

November végén tíz kormányközeli kiadóvállalat csatlakozott a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz, tájékoztatásuk szerint az alapítvány célja egyebek mellett, hogy a magyar írott sajtókultúra fennmaradását segítse.

Hétfőn megjelent egy még pénteken készített beszélgetés Vargával a Behir.hu Youtube-csatornáján, amelyet elsőként a 444 vett észre. Ebben többek között azt mondta, hogy „igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.” Hozzátette: keresztény és kormánypárti ember létére ő is inkább Élet és Irodalmat járat, Magyar Narancsot, olvas és a napot Népszavával kezdi. Arról is beszélt az Echo és a Hír Tv-re utalva, hogy „nem azt szeretném látni, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég”, hogy minden szép és jó, „és mindenki jól szerepelt, és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak. (…) Ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Na, ebben kéne változtatni.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.