2019. február 5., kedd

CÉLTALAN VÁRAKOZÁS NYOMORÍTJA A MENEKÜLTEK LELKÉT A GÖRÖG SZIGETEKEN

ABCÚG BLOG
Szerző: NEUBERGER ESZTER
2019.02.05.


Sok minden van a görögországi Leszbosz szigetén működő Moria menekülttáborban, ami megkeseríti az ott élők életét, de semmi sem okoz akkora károkat, mint a traumákra rakódó állandó stressz és a céltalan várakozás, ami még a legellenállóbb emberek lelkét is megnyomorítja. Hogy a háború, az emberkereskedelem, a szexuális erőszak, a kínzás vagy akár csak a tengeri átkelés traumájától pszichológusok segítségével megszabaduljanak, arra a tábori körülmények között esély sincs. Ezért is óriási probléma, hogy napok, hetek helyett akár évekig ragadnak menekülttáborokban a szigetre érkezők, és még akinek ez sürgős lenne, azt sem sikerül időben átszállítani kevésbé zsúfolt, nyugodtabb helyekre. A segítő szervezetek nagy dilemmája, hogy mindaddig, amíg a táborban aktívak, lényegében fenntartják ezt a káros helyzetet, de ha kivonulnának, ezrek maradnának ellátás nélkül.

“Gyertek, gyertek ide egy teára” – érkezett a meghívás a közelből, rögtön, miután sétára indultunk a hivatalos menekülttábor melletti olajfaültetvényen felépült sátortáborban. A görögországi Leszbosz szigetén jártunk, alig tíz kilométerre a török partoktól, ahonnan még most is naponta indulnak útnak motoros gumicsónakokon menedékkérők az Európai Unió felé.

A sziget délkeleti részén fekvő Moria falu határában egy katonai bázis helyén épült fel még 2015-ben az a menekülttábor, ahová minden, a szigetre érkező menedékkérőt szállítanak, hogy elindítsák és kivárják a menedékkérelmük elbírálását.

A szigetre azonban általában jóval többen érkeznek, mint amennyien elhagyják a helyet. Hiába van a szigeten két másik, kisebb menekülttábor, a moriai így is jóval több embert fogad, mint amennyire tervezték. Ezért is alakult ki körülötte egy nem hivatalos tábor, amit – mivel egy olajfaültetvény közepén terül el – ‘olive grove’-ként emlegetnek.

A hivatalos menekülttáborban használt konténerek helyett itt sátrakban alszanak az emberek, amiken az Európai Unió és a Vöröskereszt logóit lehet felfedezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.