2019. február 8., péntek

GYURCSÁNY FERENC: MERJÜNK HAZAFIAK LENNI (PDF)

DK HONLAPJA
Szerző: GYURCSÁNY FERENC
2019. február


Előszó

2004 elején, éppen másfél évtizede, írtam egy dolgozatot, amely arról kívánta meggyőzni a demokratikus baloldali közvéleményt, hogy merjen baloldali lenni. Amellett érveltem, hogy tisztességes humanista állásponttal a magyar választók többségét magunk mellé tudjuk állítani, s így biztosíthatjuk a kormányzás folytatásának lehetőségét. Tizenöt éve azért írtam, mert úgy láttam, hogy az akkori kormány, melynek én is tagja voltam, elbizonytalanodott, sodródik, céltalanul bolyong. És ez igaz volt a mögötte álló pártokra is. Az akkori szövegnek talán szerepe volt abban, hogy 2006-ban sikeresek lettünk. Most nyilván más a helyzet. Pártom ellenzékben van, sok más párttal együtt. A Fidesz harmadszor szerzett alkotmányozó többséget. Mi, akik szemben állunk velük, mindeddig sikertelennek bizonyultunk. De 2018-2019 fordulóján valami megváltozott, ami nemcsak új helyzetet, hanem új lehetőséget is teremtett. Ha pedig így van, meg kell kísérelni új tartalmat adni ennek az új lehetőségnek.

Se kenyér, se biztonság

A mai kormányzókkal szembenálló hazai ellenzék sikertelenségének okai összetettek. 2010 és 2014 vereségében ott van az előtte lévő kormányzás kritikája. Ez természetes, függetlenül attól, hogy mi, akik annak a kormányzásnak szereplői, főszereplői voltunk, mit gondolunk e kritika megalapozottságáról. De kudarcaink kútja ennél sokkal mélyebb. A baloldal az elmúlt két évtizedben világszerte sokkal jobban belesimult a gazdasági és kulturális elitek uralta rendbe, mint amit az egyre inkább kiszolgáltatott választói tömegek el tudtak fogadni. Ahogy mondani szokták, a baloldal jórészt feladta kapitalizmuskritikáját. De nem azért, mert a baloldal a történelmi erkölcstelenség bűnébe esett, hanem mert átalakult a társadalmi bázisa. Az elmúlt évtizedekben egyrészt jelentősen csökkent a hagyományos munkásosztály társadalmi aránya és ereje, másrészt a nagyrészt globalizációvesztes munkásosztály és a globalizációnyertes szellemi dolgozók közti korábbi érdek- és értékközösség nagyobbrészt megszűnt. Ezzel az új helyzettel mind a mai napig nem tudtak, tudnak mit kezdeni a korábban sikeres szociáldemokrata, szocialista pártok. Aztán jött a 2008-as gazdasági világválság és ennek nyomán a radikális költségvetési megszorításra épülő politika súlyos terheket rótt dolgozók tízmillióira, akik ezért főleg a baloldalt büntették szinte mindenhol, Németországtól, Magyarországon át Franciaországig. Az általános elbizonytalanodás csúcspontján, 2015-ben aztán rázuhant Európára a menekültválság. A hétköznapi életüket egyre nehezebb körülmények között élő európai tömegek azzal találták magukat szembe, hogy kormányaik, amelyek egyébként sem képesek megfelelő szociális biztonságot nyújtani polgáraiknak, leépítik a jóléti államot, most újabb, messziről érkezett milliók eltartásának terhét kívánják vállalni. Ráadásul a tömegesen érkezők ismeretlen országokból jöttek, más nyelvet beszélve, más kultúrát képviselve, más vallást követve. Sokak számára úgy tűnt, hogy az újonnan érkezettek nemcsak a mindennapi megélhetés anyagi forrásait veszélyeztetik, hanem Európa antik, zsidó-keresztény örökségét, a felvilágosodás és a szekularizáció nyomán kialakult modern életformát is. Az iszonyatos bevándorlási nyomás mögött meghúzódó Közelés Közép-Kelet destabilizálódása, a nyomában felemelkedő Iszlám Állam, ez utóbbi hátterével fellángoló iszlám gyökerű terrorizmus rémtettei megrendítették a tömegek biztonságérzetét. És ezen a ponton a félelem spirálja bezáródott. Se kenyér, se biztonság. Mindez jelentősen hozzájárult a liberális demokrácia eróziójához, mert ha a demokrácia nem biztosítja az általános jólétet, akkor egyre többen elfordulnak tőle és új utakat keresnek. A tömegek elsősorban nem elveknek hisznek, nem magasztos eszmék kellenek nekik, hanem biztos megélhetés. Kiderült, hogy a demokrácia nemcsak mifelénk törékeny, de mindenhol meggyengülhet, ha nem teremt általános elégedettséget. A mai magyar kormány nacionalista populizmusa nemcsak jól illeszkedik az utóbbi években nemzetközileg is egyre sikeresebb trendbe, de Orbán ennek egyik hangadójává, alakítójává, sokak szemében emblematikus alakjává is vált. A populisták legtöbbször csak jelszószerű elitellenessége, globalizációellenessége, migrációellenessége, az ezekre építő intenzív gyűlöletkampányok sikeresen célozzák meg a csalódott tömegeket. A hagyományos mérsékelt középpártok nemigen találnak erre hatékony választ. A nacionalista populizmus világszerte feljövőben van, de tegyük hozzá, Magyarországot leszámítva nemzetközileg eddig csak részleges sikereket ért el. A hagyományos, mérsékelt középpártok támogatottsága mindezek eredményeként Európa-szerte számottevően csökkent. A nyugat-európai klasszikus bal- és jobboldali pártok sehol sincsenek jó helyzetben: évtizedes mélyponton a német szociáldemokraták, lényegében megszűnt a francia és a görög baloldali középpárt, drámai küzdelmet folytat a fennmaradásért Sarkozy egykor sikeres jobbközép pártja. Kelet-Európában a rendszerváltó középpártok vagy eltűntek, vagy eltorzultak, mint a Fidesz, jól mutatva a választók növekvő elégedetlenségét és útkeresését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.