2019. február 8., péntek

KIT AKARSZ TE HÜLYÉNEK NÉZNI, PÉTER?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.02.08.


...Hogy itt Polt mégis kivel próbálja meg elhitetni, hogy amit az ő vezetésével a legfőbb ügyészség művel, az nem visszataszító és méltatlan a teljes magyar társadalomra nézve, azt nem tudom. Mindenesetre Polt sóhivatalának körülbelül olyasmi a színvonala, mint anno a Budapest Tv-nek volt Anettkával, de legalább ezerszer akkora károkat okoz. Egy teljesen hiteteltelen, a kormányt kiszolgáló politikai szervezetként funckionál. Ezzel csak az nincs tisztában, aki teljesen hülye, esetleg nem magyar, ezért nem érti, mi folyik itt. Nem érzed szánalmasnak ezt az egész nevetséges mosakodást, Péter? Mert mi már nagyon.

Azt már meg sem említem, hogy olyan komoly nyomozást sikerült lefolytatni az Elios ügyében – a nyomozást nyilván megszüntették –, hogy a nyomozóknak sem Siófokra, sem pedig Hódmezővásárhelyre nem sikerült eljutniuk, pedig mindkét város polgármester várta őket, hogy átadhassák a bizonyítékokat. Tiborcz Istvánt és Lázár Jánost még csak ki sem hallgatták, a nyomozást mégis sikerült lezárni. Péter, magyarázd a hülyeségeidet annak, aki még elhiszi azokat. Mi már régen nem ilyenek vagyunk.

Természetesen nem Polt volt az egyetlen, aki próbálta védeni a mundér becsületét, ugyanis egy nappal Keviczki nyilatkozatát követően öt kelet-magyarországi bírósági vezető megzsarolta figyelmeztette a bírókat, hogy meg ne próbálják követni Keviczki példáját, annak ugyanis komoly – pénzben mérhető – következményei lehetnek. A bírók ugyanis 2020 január elsejétől több pénzt vihetnek majd haza, azonban ez egyelőre csak egy lehetőség, nem pedig egy eredmény. Ahhoz pedig, hogy ez az eredmény elérhető legyen, összefogásra van szükség, ami annyit tesz, hogy kuss van mindenkinek. Ezt persze szebben fogalmazta meg a levél, egészen pontosan így:

Ne hagyjuk, ne engedjük, hogy a talán soha vissza nem térő alkalommal ne tudjunk élni a széthúzás, egyénieskedés mételye miatt! Fogjuk meg egymás kezét, hogy markunkból ki ne csússzon a nagyszerű bírósági jövő lehetősége!

Ritkán látni ilyen szépen megírt zsarolást figyelmeztetést, le a kalappal, a bátor nyíregyházi, egri, debreceni és miskolci törvényszéki, és ítélőtábla elnökök előtt. Hogy saját kútfőből voltak-e ilyen okosak, vagy felülről szóltak nekik, annak megállapításában nem vagyok illetékes. Az, hogy mekkora a szolgalelkűség és a gerinctelenség a bírósági intézmények környékén, azt nehéz lenne felmérni, mindenesetre vannak még olyanok, akik mernek véleményt formálni, sőt olyanok is, akik szembe mernek szállni a hatalom pártfogóival is. Ilyen például az az OBT, amely papíron a Handó Tünde féle OBH-t hivatott ellenőrizni, azonban a Fidesz-alapító Szájer József felesége ezt nem hagyja.

Ebből lett elege az OBT vezetésének, amikor két napja ultimátumot adott a hatalmával visszaélő Handónak:

2019. február 6. napján az Országos Bírói Tanács az utóvizsgálati jelentés alapján megállapította, hogy dr. Handó Tünde az elmúlt egy évben több esetben figyelmen kívül hagyta a törvényességi jelzéseket, továbbá a sarkalatos törvényekben előírt egyes kötelezettségeinek nem tett eleget. Ennek eredményeképpen – többek között –közel húsz bírósági vezetői álláshely nincs pályázat útján betöltve, ellehetetlenül a fegyelmi ügyeket is tárgyaló szolgálati bíróságok működése, illetve a világosan megfogalmazott aggályok ellenére az OBH elnöke nem vizsgálta ki a hódmezővásárhelyi járásbírósági elnök kinevezésének törvényességét. Azzal pedig, hogy dr. Handó Tünde már több mint fél éve „nem létezőnek” tekinti az őt felügyelő bírói testületet, és saját hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja, szembehelyezkedett az Alaptörvényben megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvének jogalkotói szándékával.

A törvények betartása és betartatása nem választás kérdése, hanem alkotmányos kötelesség a közhatalom gyakorlói számára.

Vannak tehát továbbra is gerinces bírók a magyar bíróságok környékén, annak ellenére is, hogy a hatalom mindent megtesz azért, hogy elhallgattassa őket. A fentiekből is jól látható, hogy Orbán hatalma több lábon áll. És mint olyan, képes arra, hogy megbotoljon – vagy ha nem botlik meg, fel is lehet rúgni –, ezért sem szabad feladni a küzdelmet. Addig legalábbis nem, ameddig még marad olyan ember, aki fel meri vállalni a harcot a hatalom elnyomóival szemben.

Egyszer minden diktatúra véget ér és nem nekünk, hanem a Handó- és Polt-féléknek lesz majd magyarázkodnivalójuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.