2019. február 1., péntek

KORDÁS LÁSZLÓ: HITET ÉS REMÉNYT AD A DOLGOZÓKNAK AZ AUDI PÉLDÁJA

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2019.02.01.


Csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség(MASZSZ) elnöke, ahol többek között arról is beszélt, hogy az audisok szerdán este véget ért bérharcának tükrében milyen sikereket érhetnek el a többi ágazat szakszervezetei.

Miután a január 5-én kihirdetett sztrájkkövetelésekre tartalmilag elfogadhatatlan volt a kormány válasza, öt ágazatban alakultak meg sztrájkbizottságok, Kordás szerint ezek fognak várhatóan összeállni egy országos sztrájkbizottsággá. A szakszervezeti vezető emellett azt is elmondta, újabb taggal bővül az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság, miután Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke csütörtökön jelezte neki, hogy ők is szeretnének részt venni a munkában, Kordás szerint a testület pénteki ülésén már ők is részt vesznek.

„Haladunk tehát, de éppen a kormány az, amely a sztrájktörvénnyel is az ágazati törvényekkel megnehezíti a dolgunkat” – mondta Kordás. A szakszervezeti vezető szerint folyamatosan különböző jogi akadályokat kell leküzdeni ahhoz, hogy a közigazgatásban vagy a közszolgáltatásban a versenyszférához hasonlóan sztrájkot lehessen szervezni.

A decemberi-januári tüntetések idején létrejött egy nagy, szakszervezeteket, civileket, pártokat tömörítő tábor, amely szerinte még még ma is egyben van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.