2019. február 1., péntek

LESÚJTOTT AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK, A MEGSZŰNÉSÉN GONDOLKODIK A JOBBIK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2019.02.01.


Sneider Tamás, a Jobbik elnöke pénteken tartott egy sajtótájékoztatót, amelíen bejelentettet, hogy az Állami Számvevőszék pártot sújtó újabb 273 millió forintos büntetése azt jelenti, hogy már csaknem egymilliárd forintot kellene kifizetniük. – Nem kell különösebben ecsetelnem, hogy ez szinte a lehetetlenség kategóriája. ezért összehívom a Jobbik rendkívüli kongresszusát, amelyen két napirendi pontot fogunk megtárgyalni.

Az egyik a Jobbik megszűnésének lehetősége, és egyben a Jobbik frakciója megszűnésének lehetőséáge, a másik pedig a nemzeti ellenállás folytatásának a megtárgyalása

– jelentette be a pártelnök. Sneider Tamás szerint ha ezt az összeget behajtják a Jobbikon, a párt nem tud érdemben részt venni az EP-választási kampányban. Nyilván ez az Orbán-kormány célja – fűzte hozzá a pártelnök. – Ezek után van-e még kérdés? – vette át ezután a szót tőle Jakab Péter...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.