2019. február 5., kedd

NEMES GESZTUS AZ ÉLETJÁRADÉK, DE EGY BÁNYÁSZ NEM SZORUL RÁ?

INDEX
Szerző: ÁGHASSI ATTILA
2019.02.05. 


Emlékezetesebb olimpiai negyedik hely talán nincs is, mint Tóth Krtisztináé. Már hat éve külföldön dolgozik, noha szerinte az összes kintlévő magyar fejében megfordult már legalább egyszer, milyen lenne, ha itthon tudna segíteni. Aztán rájön, jobb neki a bajoroknál.

Az asztaliteniszező Tóth Krisztina öt olimpián szerepelt, 2000-ben két pont hiányzott neki és Bátorfi Csillának ahhoz, hogy történelmet írjanak, és megszerezzék a sportág első magyar olimpiai érmét. A bronzmeccs ötödik, mindent eldöntő szettjében 21-19-re alulmaradtak dél-koreai riválisukkal szemben.

A női párosoknak ötször osztottak olimpiai érmeket, először 1988-ban, akkor egy európai duó férkőzött fel a dobogóra, azóta a négy közé csak Bátorfi és Tóth tudott bejutni.

PILLANATNYILAG MINDKETTEN NÉMETORSZÁGBAN DOLGOZNAK, SZAKMAI KAPCSOLATBAN IS VANNAK,


mert Tóth a bajor asztalitenisz szövetség egyik tartományi edzője, míg Bátorfi a Bayern München Ifjúsági Akadémiáján edzősködik.

Tóth a hatodik évét kezdi januárban Münchenben, a véletlenek összjátéka után kapta meg az állást. Klubja, a Kroppach csődbe ment 2013-ban, és amikor mindez megtörtént, látott egy hirdetést a bajor szövetség honlapján, szakmai referenst kerestek. Beadta a pályázatát egy nappal a határidő előtt, és megkapta a munkát. Nem csalódott, élvezi, amit csinál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.