2019. február 14., csütörtök

VIGYÁZAT, HA KÁPÉT KÍNÁL A MUNKÁLTATÓ! - RENGETEG A BIZONYTALANSÁG A CAFETERIA KÖRÜL

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Az Én Pénzem
2019.02.14.


Számos cégnél érzékelhetően csúszik a béren kívüli juttatás rendszer idei kialakítása. Amikor a dolgozók hiányolják a szokásos választási lehetőségek felajánlását, akkor kiderül: még igazán az sem dőlt el, milyen elemeket miként tartanak meg. Sokan örülnek, amikor a „készpénzfizetés” is az opciók között van, de ezzel a zsebükbe jóval kevesebb juthat.

Az előző évek tapasztalatai azt mutatták, hogy sok cégnél már januárban javában zajlik a béren kívüli juttatási elemek közötti választás. Ez még azokra az évekre is jellemző volt, amikor alaposan belenyúltak az adótörvényekkel a cafeteriába. Persze akkora változás, mint ami 2019-re következett be, eddig még nem volt. A nyáron elfogadott adótörvényeken tavaly novemberben változtattak valamennyit, de ez a lényeget nem igazán érintette.

Szinte egyeduralkodóvá tették a cafeteria rendszerében a SZÉP-kártyát, de úgy tűnik, ezért máris benyújtotta a számlát a kormányzat. Nem a pihenőplasztikot használók, hanem az elfogadóhelyek kénytelenek jobban a zsebükbe nyúlni. Közben az Erzsébet-utalvány csendben végleg kimúlt. Akadt egyébként olyan nagy munkáltató, amelynek emiatt újra változtatnia kellett már kidolgozott elképzelésein.

Kigyűjtöttük, hogy néhány nagyobb (esetenként a sajtóban is elég részletesen taglalt) bérmegállapodásban mi maradt meg a béren kívüli juttatási elemek közül. Mint a táblázatból látszik, a kép meglehetősen változatos. Sokan irigykedve nézhetik ezeket a számokat, de azt érdemes tudni, hogy döntő többségüket a helyi szakszervezet harcolta ki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.