2019. február 21., csütörtök

VISSZAKÉRIK A PÉNZT TIBORCZTÓL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2019.02.20. 


A szavazók 96 százaléka azt akarja, hogy a miniszterelnök veje fizesse vissza a 13,8 milliárd forintot.

Ami Elios-ügyben eddig történt:
- 2011 és 2015 között 35 darab, közvilágítás-korszerűsítésre kiírt pályázattal 43,7 millió euró, mai árfolyamon csaknem 14 milliárd forint uniós támogatást játszottak a fideszes önkormányzatok az Elioshoz, Tiborcz István, a miniszterelnök vejének közvetett és közvetlen tulajdonában lévő céghez.
- Az ügyeket vizsgálta az OLAF, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, amelyik ajánlást tett a magyarországi ügyészség számára eljárás indítására a 35 ügyben feltárt szabálytalanságok miatt.
- A magyar királyi ügyészség az eljárást meg is indította, de 2018 novemberében bűncselekmény hiányában lezárta.
- Ennek indokáról Polt Pétert meg akarta kérdezni az Európai Parlament illetékes bizottsága, de a legfőbb ügyész közölte, nem megy el a meghallgatásra, mert politikai okokat sejt mögötte.
- Az Európai Bizottság közölte az Orbán-kormánnyal, hogy a bűncselekmény gyanúját felvető szabálytalanságok, valamint az érdemi vizsgálat hiánya miatt nem hajlandó kifizetni Magyarországnak az ügyre költött 13,8 milliárd forintot.
- Az összeget a magyar költségvetés megelőlegezte, hogy majd utólag kifizetteti Brüsszellel, de a várható elutasítás miatt az Orbán-kormány már le sem adta a számlákat a Bizottságnak.

Mindezek után Jávor Benedek, a Párbeszéd párt európai parlamenti képviselője megszavaztatta a Facebook-oldalán, hogy mi történjen a pénzzel:

És több mint 9500 szavazat után az jött ki, hogy a válaszolók

96 százaléka szerint az Orbán-családnak vissza kellene fizetnie a milliárdokat a magyar költségvetésbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.