2019. március 21., csütörtök

AZ EURÓPAI NÉPPÁRTNAK SIKERÜLT NÉGYSZÖGESÍTENIE A KÖRT A FIDESSZEL

INDEX
Szerző: KUGYELA TAMÁS
2019.03.21.


Olyan döntés született az Európai Néppárt politikai közgyűlésén, amelyből minden szereplő azt a részt kommunikálhatja, és csak azt, amelyik érdekében áll. A Néppárt azt hangsúlyozza, hogy felfüggesztették a Fidesz tagságát, és megvonták tőlük a jogaikat, a Fidesz pedig azt, hogy ők oldották meg a helyzetet azzal, hogy ajánlottak egy kompromisszumot, amelyet az EPP elfogadott. A politika rugalmasságának csodálatos bizonyítéka, hogy mindkét állítás igaz tud lenni.

Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben. Ez a döntés tulajdonképpen egy politikai kommunikációs mestermű, amely összefésülte az Európai Néppárt és a Fidesz érdekeit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.