2019. március 17., vasárnap

AZ ÍNYENCEK ÉRTÉKELNI FOGJÁK KOESTLER ANTIKOMMUNISTA IKONKÖNYVÉNEK ÚJ MAGYAR FORDÍTÁSÁT

HVG ONLINE / KULT
Szerző: MURÁNYI GÁBOR
2019.03.17.


Sajátos hazai rekordokat mondhat magáénak a Budapesten született angol író, Arthur Koestler legismertebb könyve, a Sötétség délben. Miközben a regény a kommunista országokban rendszeresített tiltólista éllovasa volt, az 1976 óta eltelt bő négy évtizedben négy magyar fordítása is született; a legutóbbi a minap jelent meg.

A kezdet kezdete, vagyis 1940-es londoni megjelenése óta tudott, hogy a Moszkva vezérelte nemzetközi kommunista mozgalomnak hátat fordító és ezt a Sötétség délben című könyvével indokló Arthur Koestler a később világhírűvé lett regényét eredetileg németül írta – Franciaországban. Hely és idő nem éppen volt alkalmas a nyugodt munkára, az angol kiadó által szerződésben kikötött szoros határidő betartására. Ráadásul 1938-ban megélhetési gondok, a következő, háborús évben idegen állampolgárként való internálása miatt kétszer is félbe kellett szakítania az írást. Ám tíz nappal az előtt, hogy a náci Németország megindította nyugati offenzíváját, nemcsak a regény szövege készült el, hanem – a 39 éves író akkori kedvese, Daphne Hardy jóvoltából – az angol fordítása is.

A művészettörténet és a szobrászat iránt érdeklődő, 22 esztendős hölgy – a családi életről és a szexualitásról úgymond nonkomformistán gondolkodó angol író, Thomas Hardy unokahúga – a vészterhes hetekben „együtt lélegzett” Koestlerrel. Amint az író egy-egy oldal végére ért, Daphne már ültette is át angolra, s aztán este, pihenésképpen a pár együtt nézte át, javítgatta az aznapi „termést” – tudósít a rendhagyó körülményekről Koestler életrajzírója, a párizsi Márton László. Aki minden alkalommal hangsúlyozza azt is, hogy az Ördögi kör munkacímű, a német verzióban Napfogyatkozás (Sonnenfinsternis) címet kapott regény angol címét (Darkness at Noon) az a Daphne ihlette, aki iránt a nőfaló író – mint egyik levelében fogalmazott – tőle szokatlan tiszteletet és hálát érzett a különválásuk után is, az élete végéig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.