2019. március 2., szombat

CSAK BÁTRAN

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: SZÉKY JÁNOS
2019.03.01.


...Most, hogy Juncker is a célkeresztbe került, a személyes támadás arra indította a Bizottság néppárti elnökét, hogy ő maga végre „hazugságokról” beszéljen, és kijelentse: „a magyarországi konzervatívok semmi módon nem képviselik a kereszténydemokrata értékeket”, és szerinte „nincs helyük az Európa Néppártban”. Az embernek csak úgy eszébe jut, amikor 2015-ben tréfásan „Helló, diktátor” felkiáltással üdvözölte, utóbb pedig – széles mosoly kíséretében – pofon legyintette Orbánt, mint egy rosszalkodó gyereket, de csak úgy játékosan. Ha akkor viccelt, akkor mi garantálja, hogy most komolyan gondolta? Vagy bárki a Néppárt vezetői közül? Joseph Daul pártszövetségi elnök például, aki legalább a 2006-os Kossuth téri események óta hű támasza Orbánnak, elejtett egy-két rosszalló szót a „megtévesztő” kampányról, de nem változtatott azon a véleményén, hogy jobb a Fideszt megtartani a családban. Ugyanígy Manfred Weber, a néppárti EP-csoport vezetője – és Juncker utódjelötje – arról beszélt, hogy az EPP meglenne a fideszes szavazatok nélkül is, aztán annyit mondott, hogy a Fidesznek szolidaritást kellene tanúsítani a Néppárton belül.

Lehet szépíteni meg reménykedni, de az európai kereszténydemokrata pártszövetségnek szüksége van a Fidesz (plusz a határon túli szatellitpártok) szavazataira. A választások előtt a legzseniálisabb politikai elemzők sem tudják kiszámítani, mennyire lesz szüksége májustól az új Európai Parlamentben, milyen helyzetekben milyen alkalmi koalíciókat kell kötnie, milyen erős partnerekkel, ki ellen. Úgyhogy jobb nem bolygatni a dolgokat. Juncker úgyis távozik. Politikában nem ajánlatos jósolni, de feltehető, hogy a többiek túlteszik magukat a sérelmen, és a plakátügy lekerül a napirendről. Ha úgy alakul, hogy a kombinációkban nem lesz szükség a Fideszre, akkor május után elővehetik a kérdést, ha nem, nem.

Így viszont Orbán szabadon – és bőséges adófizetői pénzekből – próbálgathatja, meddig mehet el a valódi kereszténydemokrata értékek rongálásában, a hazudozásban és egyáltalán, az unió gyengítésében...

ÉLET ÉS IRODALOM LXIV. ÉVFOLYAM 9. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.