2019. március 20., szerda

ÉSZBONTÓAN ALANTAS KÉPMUTATÁSRA KÉSZÜL A NÉPPÁRT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.20.


Orbán már válaszolt Gulyáson keresztül arra a felvetésre, hogy a német kereszténydemokraták (CDU) a Fidesz felfüggesztését, és nem a kizárását javasolják. Orbán arroganciájára jellemző, hogy még ezt sem hajlandó elfogadni: felfüggesztés esetén a Fidesz önként kilépne a Néppártból. Ezzel újabb nyomást helyezett a Néppárt vezetőire, hogy még a felfüggesztéstől is tartózkodjanak, pedig ezzel a lépésével Orbán kisegítené a Néppárt képmutatóit, és a kívánt cél megvalósulhatna. Orbán azonban jól ismeri a jellemtelenségüket, az erkölcsi értékekkel szembeni cinizmusukat, és arra épít, hogy ezzel a bejelentésével még a felfüggesztéstől is elállnak majd a németek.

Gulyás felkínált egy újabb megoldási javaslatot, hogy a Fideszt ne függesszék fel, cserébe önként vállalják, hogy egy “három bölcsből” álló bizottság megvizsgálja a “magyar jogállamiság” helyzetét, és addig a Fidesz lemond arról, hogy részt vesz a néppárti testületek munkájában, de a tagságát nem függesztik fel. A róka behívja a tyúkketrecbe az ellenőröket, és a elmondja a három “bölcsnek”, hogy a tyúktollak, amit látnak, nem tyúkokból származnak, a szél fújta oda őket. Nevetséges és felháborító a háromfős bizottságra vonatkozó eredeti javaslat is, ami egy fügefalevél lenne, és annak eszköze, hogy ne kelljen szembe nézni a valósággal, és letagadhassák a tényeket.

Mit akar vizsgálni egy ilyen három fős bizottság? Megvizsgáltak már mindent. Mit nem lehet tudni Orbán illiberális fasiszta rendszeréről, a felszámolt magyar jogállamról, a fékek és ellensúlyok megszüntetéséről a Sargentini jelentés után, amit maguk is megszavaztak? Micsoda képmutatás az újabb három fős bizottság ötlete. Emögé akarják rejteni a hazugságot, a saját maguk által hangoztatott értékek semmibe vételét, hogy ne kelljen megtenniük azt, amit meg kellene tenniük. Mert Orbán illiberális rendszere az uniós alapjogokat sérti. A bizottság megvizsgálja a farkast, miközben a szájában ott van a véres juh, a CEU, nem beszélve azokról, amelyeket már rég felfalt, a sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, felekezeti jogegyenlőség, stb.. Megnézik a farkas fogait, hogy nem juh fogak-e. Esetleg meghallgatják a farkast arról, hogy ők a juh, a szájukban levő bárány pedig a farkas.

Előre megmondjuk a “bizottság vizsgálatának” eredményét: rendben találnak mindent, néhány apró változtatást javasolnak, amiről “tárgyalni kell”, és amiből ugyanúgy nem lesz semmi, mint eddig bármelyik vizsgálat megállapításaiból. A legcinikusabb javaslat a Néppárt francia elnökétől, Joseph Daul-tól származik, aki azt javasolta, hogy a Fidesz tagságát függesszék fel, de csak az európai parlamenti választás végéig, és utána a választás eredményétől függően, a Fidesz visszakaphatja a tagságát. Ez már Orbán aljasságával mérhető javaslat, ami azt mondja, hogy tüntessük el a Néppárt fasiszta pártját, amíg tart a kampány és a választás, dugjuk el, mintha nem is tartozna közénk, s miután megtévesztettük az európai választókat, és megnyertük a választást, akkor elővehetjük a sufniból a fasisztánkat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.