2019. március 21., csütörtök

FELHÁBORÍTÓ, KÁRTÉKONY ÉS NEVETSÉGES A NÉPPÁRT ELJÁRÁSA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.21.


Orbán megalázta, kioktatta őket, még felfüggeszteni sem hagyta magát - A Néppárt saját tagpártjait megvezette, Orbán felfalja őket

Ennél kiábrándítóbb és kontraproduktívabb nem is lehetett volna a Fidesz kizárásáról szóló szavazás, amely végül nem is a kizárásról, hanem a felfüggesztésről szólt. Még azt is megengedték Orbánnak, hogy maga függessze fel saját néppárti tagságát. A Néppárt vezetőségének “kompromisszumos” javaslata kicselezte a kizárást kezdeményező pártokat is, mert az alapszabály szerint ennyi párt kérhette a kizárást, de a kizárásról mégsem szavazhattak. Orbán diktálhatta saját felfüggesztésének feltételeit is.

"A három fős “bölcsek bizottsága” felállítása a világtörténelem legnevetségesebb ötlete. Ennek egyetlen célja, hogy ne kelljen kizárni Orbánt, hanem erre hivatkozva menlevelet adhassanak neki. Ez a vizsgálat mindennél jobban megerősíti majd Orbánt, mert a végeredmény az lesz, hogy még a “bölcsek” sem találtak kizárásra méltó okot egy fasiszta rendszerben. Ahogy Orbán megígérte, úgy lesz: ő fogja kizárni azokat, akik a kizárását kezdeményezték. Szőröstül bőröstül fogja felfalni a Néppártot és egész Európát."

Az Európai Néppárt eljárása nemcsak felháborító, hanem végtelenül szánalmas és nevetséges is. Nem tudnak mit kezdeni egy fasisztával, aki nyíltan tagadja a Néppárt és az Európai Unió értékeit, a liberális jogállami demokráciát. A kicsinyes üzleti, egyéni és pártérdekek felülírják a hangoztatott európai értékeket. Mindent lehet tudni Orbán rendszeréről és szándékairól. A legdöbbenetesebb, hogy a Néppárt megalkuvó vezetői megalázták saját tagpártjaikat, a skandináv és benelux konzervatívokat is. Az alapszabály értelmében a kizárásról kellett volna szavazni, és ha van felfüggesztésre vonatkozó javaslat is, akkor azt is egy opcióként felvenni. Így azonban csak a felfüggesztésről szavazhattak. Aki nem felfüggesztést, hanem kizárást akart, annak is a felfüggesztésre kellett szavaznia, mert ha ellene szavaz, az a látszat keletkezett volna, mintha a Fidesz mellett szavazna. Az egész cirkuszból egy fasiszta diktátor jött ki győztesen, és az ő akarata érvényesült...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.