2019. március 7., csütörtök

KIZSIGERELIK AZ EGYETEMEKRŐL ELCSÁBÍTOTT DIÁKOKAT A CÉGEK

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2019.03.07.


A munkaerőhiány az egyetemi oktatásban is érezteti hatását: informatikai és gazdasági szakokon figyelhető meg, hogy egy jól fizető állás kedvéért a hallgatók már az alapszakot sem fejezik be, inkább elmennek dolgozni. Nem tudni, hány hallgatót érint a jelenség, mivel kevés egyetem elemzi külön a lemorzsolódás okait. Egyébként is egyre több egyetemista dolgozik tanulás mellett, főleg a szegényebbek kényszerülnek erre. Probléma lehet, hogy jellemzően rutinszerű, képzettséget nem igénylő munkakörökben tudnak elhelyezkedni. Ezzel is a munkáltatók járnak jól, mert könnyen és olcsón foglalkoztatható munkaerőhöz jutnak.

Nem újdonság, hogy a fiatalok már egyetemi éveik alatt elkezdenek dolgozni, de számos felmérés, mint például a fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről szóló legutóbbi KSH-kutatás is azt mutatja, hogy egyre többen tesznek így: míg 2006-ban a nappali tagozatosak 11 százaléka, 90 ezer hallgató nyilatkozott úgy, hogy dolgozott tanulás mellett, 2010-ben ez az arány már 20 százalék volt, ami 138 ezer hallgatót jelentett. Még nagyobb növekedést mutat azok aránya, akik egész évben dolgoznak: a két felmérés között megháromszorozódott a számuk. Eközben egyetemi vezetők, oktatáskutatók azt tapasztalják, hogy a munkaerőhiány miatt kevesebb hallgató megy mesterképzésre, sőt, akár már az alapszak alatt otthagyják egyetemet egy jól fizető állás kedvéért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.