2019. március 11., hétfő

LESZ-E ELÉG BÁTORSÁG A NÉPPÁRTBAN? - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS 
2019.03.11.


- A magyar miniszterelnök egyfolytában provokál, de annyira nem bátor, hogy olyan ellenfeleket válasszon, akik vissza tudnak vágni az urnáknál 

- Orbán a maga politikájának megfelelően igyekszik átalakítani az uniót - siralmas kép a BBC-ben a mai Magyarországról

- Trócsányi László kitűnő fideszes politikus: arcizma nem rezdül, miközben két lábbal gázol át az igazságon

FAZ

„Megosztóan” címmel a kommentár arról ír, hogy Orbán Viktor elérte, amit akart: az egész világ róla beszél, miközben a magyar politikus szétveri az uniós választási kampányt. Nem kétséges, hogy éppen ez volt a Juncker elleni plakátakció rendeltetése. Azaz egyáltalán nem lőtt túl a célon, kifejezetten provokálni akart, de nem azért, hogy kirakják a Fideszt a Néppártból, persze ezt az eshetőséget is számításba vették. Ez esetben azonban Orbán tud másként is beszélni, amint azt egyértelművé is tette a pénteki rádióbeszélgetésben.

Amikor a kereszténydemokrata értékekről van szó, a kormányfő a gyakorlatban igencsak rugalmas, bár szívesen állítja be magát Kohl igazi örököseként. Hogy közben átlépte-e a határt a szélsőjobb felé? Erre lehet következtetni, ha azt nézzük, milyen módon igyekszik lejáratni az összeesküvés elmélettel Soros Györgyöt. Ugyanakkor többet tett a magyar zsidóságért, mint a korábbi kormányok. Hogy azután mindig kampány üzemmódban van, folyton megoszt, az Orbán politikusi természetéből fakad. De az a számítás húzódik meg mögötte, hogy ily módon messzire jut, ezt igazolják a tapasztalatai. A harchoz jelentős, ördögi ellenfelek kellenek, ám lehetőleg olyanok, akik nem tudnak vele versenyre kelni. Legalábbis a választásokon nem. Így jelent meg a posztereken a „világ összeesküvő” Soros és segédjeként Juncker.

Libération

Az újság nem gondolja, hogy a Néppárt meg mer válni Orbán Viktortól, noha a Junkcer-Soros-féle plakát az utolsó csepp volt a pohárban. Mint rámutat, a hirdetés nem egyszerűen hamis, hanem nagy adag antiszemitizmust is áraszt, igaz ez utóbbi megszokottá vált Magyarországon. Csakhogy az igencsak tekintélyelvű miniszterelnök ennél ezerszer rosszabb dolgokat is művelt 2010 óta: így az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségével, a migránsokkal, az egyetemekkel, az európai partnerekkel. Az EPP ugyan sokszor összeráncolta a szemöldökét, de Orbán úgy tudott engedményeket tenni, hogy semmi lényegesen nem változtatott. Ám ez is megnyugtatta a konzervatívokat, akiknek semmi kedvük sincs, hogy kirakják a Fideszt, mivel meg akarják tartani vezető helyüket az európai intézményekben. Szövegben nincs hiány, de a vörös vonal ott húzódik, hogy Néppárt nem támad rá a saját tagjára.

Az igaz, hogy az EU-n belül fokozódik a nyomás az autoriter rezsimek ellen, amelyek beindultak. Ám hiába kezdeményezte szeptemberben az EP a Magyarország elleni vizsgálatot, a Bizottságban és az Európai Tanácsban a kereszténydemokraták az urak. És ha a CDU-CSU továbbra is védelmezi Orbánt, akkor ennyi volt a dolog. Nem érdeke kitenni a Fideszt, mert minden voks jól jön, hogy Weber legyen a Bizottság új elnöke. Azon kívül ha megszabadul a magyar párttól, akkor félő, hogy egy nagy, populista, euroszkeptikus csoportosulás jön létre az EPP-től jobbra, ami a PiS és az olasz Liga álma.

Der Standard

Az Európai Parlament elnöke ellenzi, hogy az EPP megváljon a Fidesztől. Tajani, akinek pártja, a Berlusconi-féle Forza Italia már jelezte, hogy a kizárás ellen van, nos, a politikus azzal magyarázta Orbán Viktor hozzáállását, hogy a kormányfő választási hadjáratot folytat. Hozzáfűzte, hogy a tagpártok közül egyébként is csupán 12 javasolta, hogy váljanak meg a magyar párttól, illetve függesszék fel annak tagságát. Ő maga azonban az EP első embereként nem kíván beleszólni a tagállamok közt, illetve a pártcsaládon belüli vitába, semleges akar maradni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.