2019. március 13., szerda

NEHÉZ ÜGY LESZ VISSZAFIZETTETNI KOCSISÉKKAL AZ MVM MILLIÁRDOS „ALKOTMÁNYOS KÖLTSÉGÉT”

ÁTLÁTSZÓ / ORSZÁGSZERTE BLOG
Szerző: BODOKY TAMÁS
2019.03.13.


Február végén másodfokon, nem jogerősen öt év börtönre ítélte, és társaival együtt mintegy kétmilliárd forint visszafizetésére kötelezte a Pécsi Ítélőtábla Kocsis Istvánt, az MVM Magyar Villamos Művek 2005-2008 közötti vezérigazgatóját az állami vállalattól obskúrus offshore cégek közbeiktatásával meglovasított euró-tízmilliók hűtlen kezeléséért. Feleségét, Kocsis Istvánnét a bírói tanács orgazdaságban és pénzmosásban találta bűnösnek, felfüggesztettet kapott, egykori tanácsadóját, Szász Andrást pedig bűnsegédként ítélték letöltendő börtönre a tíz éve húzódó ügyben. Az Átlátszó kutatása szerint a Kocsis házaspár egy milliárdos értékű leányfalusi birtokon él, ahová egy ibizai ingatlanvállalkozás magyarországi képviselete is be van jegyezve, de a végrehajtó dolgát nehezítheti, hogy a birtokot eleve az akkor tizenéves gyerekei nevére vásárolta az állami cégvezér egy szakszervezettől.

Mrs. Istvan Kocsis egymilliárddal tartozik” – adta hírül az Index 2009-ben, miután e sorok szerzője egy olyan dokumentumra bukkant a brit cégnyilvántartásban, melynek tanúsága szerint egy ilyen nevű személy a valódi tulajdonosa annak a Jadran Investments Limited nevű brit bejegyzésű, offshore hátterű cégnek, amelyhez 3,5 millió euró került 2008-ban „az MVM Csoport munkavállalói színvonalas üdültetésének finanszírozásával” megbízott horvátországi MVM-leányvállalattól.

Hamarosan kiderült, hogy a fiktív szállodaügylet csak a jéghegy csúcsa azoknak a gyanús tranzakcióknak a hosszú sorában, amelyek során eurómilliók, összességében több mint tízmilliárd forint vándorolt az állami vállalattól obskúrus – többek között Cipruson, Ibizán, Luxemburgban, sőt Panamában bejegyzett – offshore cégekhez Kocsis István MVM-vezérsége idején...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.