2019. március 17., vasárnap

ORBÁN ÚJRA BELERÚGOTT A NÉPPÁRTBA, ÉS BEJELENTETTE IGÉNYÉT A NÉPPÁRTRA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.17.


Ha a Kossuth Rádióban Rogán elmond egy szöveget a “Fidesz” és a Néppárt kapcsolatáról, amiről a központilag kézzel vezérelt MTI is kiad egy összefoglalót, akkor azt Orbán mondta.

Nagyon reméljük, hogy az Európai Néppárt vezetői és tagpártjai – legalább országaik nagykövetségének útján – figyelemmel kísérik Orbán ténykedését, ahogy azt Manfred Weber frakcióvezető és csúcsjelölt ígérte. Az ellenzéki pártokra ugyanis nem számíthatunk, holott nekik elemi kötelességük lenne Rogán Antal Kossuth rádióban adott, és az MTI által szemlézett interjúját szó szerinti fordításban elküldeni a Néppárt illetékeseinek. Nem lehetünk biztosak benne, hogy csaknem tíz év után megértettek valamit az Európai Unióban az Orbán-rendszer működéséről.

Magyarországon egy fideszes politikus, különösen Orbán propagandáért felelős kabinetfőnöke, nem mondhat semmi olyat Orbán sorsát befolyásoló ügyekben, amelyekre nem kapott megbízást, eligazítást és engedélyt. Ez nem Rogán Antal magánvéleménye, mert neki olyan nem lehet. Rogán egy korrupcióba elmerült, ezért Orbán által zsarolható és kézben tartott ember, akinek az élete Orbán kezében van. A saját életéhez sincs köze. Ma van, holnap nincs, attól függően, Orbán használni akarja valamire vagy nem. Amíg engedelmes, addig megtarthatja a pozícióját, a pénzét, és az életét, addig szabadlábon közlekedhet, és nem forgatja ki három végelszámoló a zsebeit, Cecília zsebeivel együtt. Ezért Rogán nem egy önálló ember vagy személyiség, hanem egy senki, egy báb, akinek nincs saját élete.

Ezért, amit Rogán a Kossuth Rádióban elmondott, azt Orbán Viktor mondta. Orbán azért nem személyesen mondta el ezt, hanem Rogán száján keresztül, mert azt gondolja, hogy ezzel nagyon ravasz volt a jelenlegi helyzetben. Azt hiszi, és lehet, hogy igaza van, hogy a Néppártban akkora hülyék ülnek, hogy amit Rogán mond, észre sem veszik, vagy ha mégis, akkor azt mondhatja, hogy ez a kabinetfőnökének a magánvéleménye volt, mert nálunk ilyen demokrácia van. Az európai kereszténydemokraták pedig elhiszik, mert olyan függőség, ami Magyarországon, különösen Orbán maffiáján belül van, elképzelhetetlen egy európai ember számára. Ilyet csak a második világháborús filmekben láthattak, vagy öngyilkos amerikai szekták életében, vagy még ott sem. Rogán szövege ugyanis belföldi használatra készült.

Orbán ebben az interjúban azt mondta el a kesztyűbábon keresztül, hogy semmit nem enged az eddigiekből, ragaszkodik a már egyszer besült “bevándorlásról” szóló propagandához és hazugságokhoz. Az a célja, hogy most már nyíltan hirdesse a Néppárton belül az illiberális fasiszta rendszert a demokratikus jogállammal szemben, mint egy lehetséges “kereszténydemokrata” alternatívát, amit a bevándorláspárti és nem bevándorláspárti ellentét mögé rejt el. Hazugság minden szava a bevándorlásról, de ezzel akarja maga mellé állítani nemcsak a magyarokat, de egész Európát, és aki őt választja, az “keresztényvédelem” címén kap a nyakába egy mocskos fasiszta elnyomó rendszert, amelyben a legprimitívebb rombolás, elnyomás és pusztítás zajlik. Orbán újra bejelentkezett a Néppárt vezetésére is, és azt reméli, hogy ha most a pökhendiségével ráijeszt a Néppártra, és ezért nem rúgják ki, akkor hamarosan többségi támogatást szerezhet, és átveheti a Néppártot. Ezt kellene megértetni és tudatosítani a németekkel, hogy nemcsak egy vásott nebulóval, hanem egy hatalomra törő fasiszta diktátorral állnak szembe, aki az általuk hangoztatott értékek eltiprására törekszik, és konkrétan őket veszélyezteti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.