2019. március 27., szerda

RENDSZEREK, AMIKBE BELETÖRT ORBÁN VIKTOR BICSKÁJA

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2019.03.27.


Március elején viszonylag váratlanul kiderült, hogy Tarlós István olyan dolgot kért a miniszterelnöktől, amit nem tud teljesíteni.

A főpolgármester szerint jó lenne átalakítani a budapesti parkolási rendszert, ebből azonban kezelhetetlen politikai feszültség keletkezne, így – bár hiába nem tetszik egyiküknek sem – Orbánnal egyetértésben nem nyúlnak hozzá.

Ez a kijelentés nem lenne nagyon meglepő egy olyan országban, ahol a politika nem uralja az élet egyre több területét, ahol a hatalom nem igyekszik minél inkább saját mindenhatóságát bizonygatni az állampolgároknak. Magyarországon azonban más a helyzet.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kilencedik évére Orbán Viktor és a Fidesz számos területen kisebb-nagyobb konfliktusokkal átformálta a közállapotokat. A miniszterelnök új alkotmányt adott az országnak, ezt annyiszor módosította, amennyiszer szükségesnek látta, most is épp készül egy nagy revízióval; átalakította a tulajdonviszonyokat a bankrendszerben, médiában, közműszektorban; saját embereit, párttársait ültette szinte minden fontos pozícióba (Alkotmánybíróság, NVB, jegybank, ügyészség, köztársasági elnök etc.), korábbi barátját, politikai szövetségesét legyőzte; egy másik barátja a hazai közbeszerzések és uniós pénzek hátán a világ egyik leggazdagabb embere lett.

Lehetne még folytatni a sort, de talán már ennyiből is látható, hogy Orbán Viktor számára nincs lehetetlen Magyarországon. Legalábbis a konfliktusokat jellemzően nem kerüli el a miniszterelnök. Van azonban néhány terület, amibe különböző okokból, de az elmúlt kilenc évben beletört a miniszterelnök bicskája...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.